A forradalom hétköznapjai

Kép forrása: Wikipedia
1848. március 15. A dátum hallatán minden magyarnak Petőfi, a 12 pont, a Pilvax Kávéház, és a Landerer nyomdája jut eszébe. De miről beszélhetünk ezen túl? Az egyszerű nép vajon hogyan élte meg a forradalom napjait? Az akkori idők hétköznapi emberének tapasztalatairól nem sok szó esik, holott ez mindenki számára érdekes lehet. A nagy történelmi folyamatokon túl a kisemberek tapasztalatai sokat adhatnak ahhoz, amit a forradalomról és a szabadságharcról jelenleg tudunk.

Az emberek különbözőképpen meséltek, különféleképpen élték meg ennek a jeles történelmi eseménynek a fontos pillanatait. A kevés rendelkezésre álló információt töredékek, levelek, naplók, feljegyzések, személyes történetek segítenek elképzelni.

Illés Gyula A puszták népében megörökítette, hogy nagyapja, aki akkor 4 éves volt, emlékszik a kozákok támadására a falujuk ellen, akik a szabadságukat tiporták le, és hogy az eseményeket akkor még szinte fel sem fogták, de érezték, hogy valami súlyos dolog történik velük.

Másik nagyapja már egy teljesen más szemszögből mesélte el a saját élményeit: ő egy társasággal, egy erdőben töltötte ezeket az időket, kenyeret sütve, kellemes élményeket szerezve, két telet is átvészelve. Főnként azért, mert nem akarták, hogy külföldre hurcolják őket... Nem a harctól, a haza megvédésétől féltek, hanem hogy más országba kerülhetnek.

Sokan írnak súlyos pénzügyi gondolkról.

Elveszett a bizalom a Birodalom gazdasága iránt, a bankélet szinte teljesen megbénult, a kereskedelmi bankot és a takarékpénztárakat megrohamozták a betétesek, a kereskedők nem kaptak hitelt, elbocsájtották az embereket, a gyárakban, mesterlegények tömegei kerültek az utcára, akiket aztán később felvett a hadsereg, hiszen az ország közben a háborúra készült.

A hétköznapi beszédben kulcsszó lett a szabadság. A jobbágyok ezen főként a jobbágyfelszabadítást értették, hiszen az ő életüket ez érintette leginkább. Számukra a szabadság a robot és a dézsma megszűnése, valamint a személyes alávetettséget megtestesítő úriszék azonnali eltörlése volt, így helyes a fogalom, a szóhasználat, számukra ez volt a szabadság. Feljegyzéseikben változatos formában emlékeznek meg erről: "48-ban született meg az igazság", "kihirdették a szabadságot", "kiütött a szabadság".

A magyar nemesség vegyesen reagált az eseményeknek. Volt olyan földesúr, akit felháborított a számára igazságtalan és megalázó helyzet, ezért kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államokba emigrál. Hiszen nincs olyan állapot, ami mindenkinek jó; lehet, hogy a nép egyik fele felszabadul, és eléri az áhított szabadságot, a megnyugvást, a szebb életét, másoknak ez viszont hátráltatást, rosszabb színvonalú életét jelent, amit sokan nem tudnak és nem is akarnak elfogadni. Sok földbirtokos pedig rettegett a hirtelen szabadásghoz jutott jobbágyaitól, és inkább elmenekültek a kúriáikból.

Ezekre az időkre jellemző az az apró, de fontos változtatás, hogy számos tiszt, fővezér a nevében az arisztokratikus y-t, demokratikus i-re változtatta mint például Görgei Artúr.

Ami pedig a pesti forradalom hétköznapjait illeti: érdekes tudni, hogy a Pilvax Kávéház, ahonnan az események elindultak, miért volt annyira népszerű a fiatalok körében. A kávé mellé egyrészt ingyen volt a reggeli, ami a pénztelen fiatalok számára elég vonzó volt. Március 15-e valós történetében sok a titok és az el nem mesélt részlet, amit nem dokumentáltak pontosan. Petőfi híres versének elsős sora álltólag "Rajta magyar" volt, ezt később egy tanácsot megfogadva nem szívesen, de megváltoztatta.
Táncsics állítólag nem számított az őt kiszabadítani szándékozó fiatalokra, és békésen aludt. Miután a Landerer nyomdában kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt, a forradalmárok ebédszünetet tartottak délután háromig. A Nemzeti Múzeum kertjében, mivel annak még nem volt oldalkerítése, tehenek legelésztek békésen, őket pedig ki kellett terelni onnan, hogy beférjen a tömeg.
Mára már az is igazolást nyert, hogy Petőfi egyáltalán nem szavalta el híres versét a múzeum lépcsőjén.
A Nemzeti Színházban pedig a Bánk bán című előadást többször hangos kiabálásokkal szakították félbe. A díszvendég Táncsics Mihály lett volna, ő azonban nem érkezett meg végül.

A fentiekből is láthatjuk tehát, hogy a történelemkönyvek sem tudnak mindent, és a fontos nemzeti események apró részletei néha mennyivel érdekesebbek, mint ha csak a "hivatalos verziót" ismernénk.


Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy területén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.

(Petőfi Sándor: Magyar vagyok - részlet)


Források:

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/magyar.htm
https://wmn.hu/kult/50428-hangosan-elszantan-vidaman-ugy-ahogy-eltek-az-eletuket---milyen-volt-valojaban-1848-marcius-15-e
https://mindennapoktortenete.blog.hu/2015/03/15/forradalom_szabadsagharc_hetkoznapok?layout=5
https://www.hellovidek.hu/otthon/2019/03/15/ami-a-tortenelemkonyvekbol-kimaradt-ez-tortent-valojaban-marcius-15-en
https://index.hu/tudomany/til/2019/03/15/petofi_sandor_nemzeti_muzeum/

Írta: Almájer Fanni 10.F
Átnézte, kiegészítette: Oroszlán Anikó

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az élet egy csoda, egy csoda! - Interjú Németh Daniella "Danóval"

DÖK-nap a Babitsban

A tudás évszázadokon átívelő érték - Pedagógusnap 2021