Ti küldtétek #27 - lebegek (diákvers)

(kép: istockphoto) lebegek a vízfelszínen lebegek, csillagot ábrázolva, a hullámok mint mások szavai rajtam átgázolva, be-be nyelem a vizet, de le nem merülök, csak lebegek ott, néha megfeszülök meg, mikor valaki hozzám ér, egy hangot hallok, segítséget nyújt, felriadok, nézek némán, értetlenül érzem, hogy valamelyik végtagom merül, a hang most kéz lett, elkapott és egy pillanat alatt újra felhúzott, a víz mint az ágy, úgy ölel körbe, mint amikor a lábam gyökerezik a földbe, mikor a víz ellep, agyam engem is meglep, néha sokkol, míg a testem ott dekkol, beszélni nem tudok, összes hangszálam elhagyott, mintha a mellkasom vízzel lenne töltve, úgy szenvedek üvöltve, torkomban is érzem, de csak várok tétlen, várok a mentésre csendben, szemem meg sem rebben, ne hagyj most cserben, hogy a víz nyerjen (N. H., 10. évf.)