Bejegyzések

ünnep címkéjű bejegyzések megjelenítése

Babits szalagavató 2025

Kép
A szalagavatóra sok szempontból lehet ránézni. Minden szempont nagyon érdekes, mivel szinte teljesen más pillanat ragad meg minden emberben az élmény kapcsán. Mi viszont most a 12. osztályos tanulók szempontjából szeretnénk megmutatni, hogyan is zajlott le a ez az ünnepség. Négy végzős tanulót kértünk meg, hogy válaszoljanak a kérdéseinkre. Az első kérdésünk az volt, hogyan zajlott a készülődés, a táncok betanulása (vagy egyikük esetében inkább a betanítás), és hogy nehéz volt-e ez a feladat. A tánc betanulása nem esett nehezükre, azonban az egyik osztály arról is beszámolt, hogy a megegyezés viszont nem volt mindig könnyű feladat. Mindenkinek számos ötlete volt, hogyan lehetne jobb és jobb a tánc, és ezt nem mindig könnyű összeegyeztetni. Az egyik tanuló, aki tánctanár szerepet vállalt, úgy nyilatkozott, hogy mivel ismerősöket tanított, ezért sokkal bátrabban jöttek az ötletek, és így egy kicsit nehezebb volt felvenni a tanár szerepet, de megoldotta, és egy nagyon izgalmas és fiatalos...

A halloweenről - még egyszer

Kép
Azt sokszor hallottuk már, hogy a halloween az amerikai kontinensről, azon belül is az Egyesült Államokból ered.  De ez vajon tényleg így van? Hát nem.  A halloween valójában egy kelta eredetű , Írországból származó hagyomány . Régen a kelta népek nem szórakozásból öltöztek be ijesztő jelmezekbe vagy húztak rémisztő maszkokat, hanem azért, mert úgy tartották, hogy október 31-én eljönnek a szellemek az élők közé és uralmuk alá akarják helyezni testüket . Ezért ijesztő maszkokkal, jelmezekkel próbálták őket elijeszteni. A beöltözés hagyománya megmaradt a mai napig, október 31-én azonban már inkább csak csokit gyűjtünk és a barátainkat ijesztgetjük, nem pedig a szellemeket akarunk elűzni. A halloween napja az ijesztegetésről és a félelemről szól. De vajon a való élet is ijesztőbbé válik ilyenkor? A válasz nem egyszerű. Halloweenkor több haláleset történik, mint általában, de nem azért, mert ilyenkor a sorozatgyilkosok ihletet és lehetőséget kapnak, hanem a sok kisgyerek és feln...

A magyar dráma napja 2025

Kép
1984 óta szeptember 21-én ünnepeljük a magyar dráma napját . Ekkor volt Madách Imre Az ember tragédiája című művének első bemutatója Paulay Ede rendezésében. Az emléknapot a Magyar Írók Szövetsége kezdeményezte, a célja a magyar színházművészet értékeinek jobb megismertetése, és az írók ösztönzése újabb alkotások létrehozására. Ezen a napon a magyar színházak külön programokat, rendezvényeket, előadásokat szerveznek, hogy ezekkel népszerűsítsék a magyar drámát. Ebben az évben a jelenlegi 12.F osztály munkáiból látható egy válogatás. Az illusztrációkat tavaly készítették Az ember tragédiája című műhöz. Madách nagyszabású költői alkotása a bibliai teremtéstörténetet is felhasználva az emberiség sorsáról, boldogulásáról és a történelem menetéről gondolkodtatja el az olvasóját ma is. Ádám és Lucifer történelmi utazása során bebizonyosodik, hogy a lét értelme a töretlen küzdés és a hit. A képek alkotói Czéh Maja, Erőss Lilla, Hantos Luca, Hideg Gréta, Jakab Vivien, Rácz Katinka, Rácz Bíbo...

Babits - ballagás 2025 - Második rész

Kép
Fotó: 9.b Facebook A középiskolai ballagás fontos fordulópont az életben, igazi nagy lépés a felnőtté válás felé. Idei ballagásunk alkalmából  Szilágyi Réka  (11.D)  végzősökkel készült interjúit publikáljuk két részben - ezekben az Babitsos élményeikről, emlékeikről mesélnek. Az idei ballagási meghívó  itt  található. A gimnázium interaktív digitális tablókönyvét  itt  lehet lapozgatni. * Halmágyi Kitti (12.A) Az elején milyen terveket tűztél ki magadnak az iskolával kapcsolatosan? Illetve volt olyan eredményed, amit spontán értél el, minden célkitűzés nélkül? Kitűzött cél volt magammal szemben, hogy jól tanuljak minden évben és segítsem az iskolát a diákolimpiákon a sportteljesítményemmel. Volt esetleg valami spontán eredmény is amire büszke vagy? Abszolút, úgy érzem rengeteg pozitív fejlődésen mentem át az utóbbi négy évben. Rengeteg probléma megoldásához kellett higgadtan vagy éppen másképpen hozzáállnom, ami segített a személyiségem csiszolódásába...

Babits - ballagás 2025 - Első rész

Kép
kép: PTE-Babits A középiskolai ballagás fontos fordulópont az életben, igazi nagy lépés a felnőtté válás felé. Idei ballagásunk alkalmából Szilágyi Réka (11.D) végzősökkel készült interjúit publikáljuk két részben - ezekben az Babitsos élményeikről, emlékeikről mesélnek. Az idei ballagási meghívó itt található. A gimnázium interaktív digitális tablókönyvét itt lehet lapozgatni. * Feltételezem, hogy minden ember szeret vicces, szomorú vagy drámai történeteket mesélni szeretteinek, ismerőseinek barátainak.  A ballagás is lehet egy ilyen történet vagy alkalom, amiről szívesen mesélhetünk bárkinek, akit érdekelnek a részletek. De az illetőnek nemcsak azt érdemes elmesélni, hogy sikeresen megszerezted az érettségi bizonyítványt, hanem azt is, hogy hogyan is jutottál el odáig. Mik voltak azok az akadályok az elején, amelyeken át kellett lendülnöd ahhoz, hogy ma kijelenthesd: sikerült megcsinálnod.  A fentiek miatt is érdekes átadni a szót azoknak, akik már tapasztalatokat, élmén...

A magyar kultúra napja 2025 - Miért vannak himnuszok?

Kép
kép forrása itt Néhány himnuszt biztosan mindenki ismer, az iskolában is tanulunk róluk, de nem nagyon gondolkodunk el azon, miért vannak vagy mit jelentenek. A himnusz, mint az tudható, antik irodalmi műfaj, fennkölt hangvételű és valamilyen istenséget szólít meg, hozzá könyörög. A  nemzeti himnuszok azonban fontos szerepet játszanak a kultúrák és nemzetek életében. Ezek az énekek általában a hazaszeretetet, a nemzeti összetartozást és a közös értékeket képviselik. A himnuszok célja, hogy összekössék az embereket és erősítsék a nemzeti büszkeséget, különösen ünnepi alkalmakkor, mint például állami ünnepeken, sporteseményeken vagy más fontos rendezvényeken. A nemzeti himnuszok története a régi időkre nyúlik vissza, amikor a középkorban a lovagok és a királyok dicsőítésére írtak énekeket. Azóta a himnuszok fejlődtek, és a modern államok jelképeivé váltak, amelyek a nemzet történelmét, kultúráját és értékeit tükrözik. Az éneklésük közben az embereknek közösségi élményben lehet részü...

Babits Mihály születésnapja – A Babitsnak Babitsról

Kép
Iskolánk névadója, Babits Mihály november 26-án ünnepelné 141. születésnapját. Unalmasnak vélt személyével sok diáktársam már nyolcadikban találkozhatott, ő lenne a poeta doctus , aki (Karinthy szavaival élve) "Szekszárdon születtett, színésznőt szeretett”. Szentistváni Babits Mihály László Ákos (igen, tényleg így hívják) 1883. november 26-án született Szekszárdon. A közhiedelemmel ellentétben nem a róla elnevezett gimnáziumunkban érettségizett, hanem a ciszterci (mai nevén Nagy Lajos Gimnáziumban), később pedig magyar-latin szakon szerzett diplomát. A Pázmány Péter Tudományegyetem falai között ismerte meg a bánat költőjét, Juhász Gyulát és (ha már a fura, hosszú nevek úgyis előkerültek) Kosztolányi Dezső István Izabellát. 1900 után kezdett verseket írni, melyek közül az Ádáz kutyám című alkotás személyes kedvencem. Ez volt az első találkozásom Babitscsal és a Nyugat folyóirattal , ami Babits halálával szűnt meg.  forrás: OSZK.hu Szülővárosában sétálva mindenhol a költő nézett r...

Babits-ballagás 2024

Kép
Fotók: Csizmadia Bálint (Kerekes Fotó) A 2020-2024-es évfolyamunk 170 végzős diákja múlt pénteken, 2024. május 3-án búcsúzott az iskolától, tanáraitól és a Babits közösségétől. Az alkalomhoz jó szívvel ajánljuk alábbi cikkünket.   *** A ballagás története A ballagás eredete az egyetemekre vezethető vissza, ahol a diákok az elvégzett tanulmányaikról szóló okleveleket és diplomaátadókat ünnepelték. Az első ballagást a 14. században rendezték, majd az idő elteltével számos hagyomány és szokás alakult ki az ünnepség köré. Ballagások világszerte Egyesült Államok A ballagási szertartások jellemzően az iskolák sportpályáján vagy sportcsarnokában kerülnek megrendezésre. Egyik legjellegzetesebb dolog, a diákok által viselt tóga és fejfedő. A tóga egy hosszú, fekete köpeny, amely a diák által elért fokozatnak megfelelő színnel van díszítve. A sapka pedig szintén az elért fokozatot jelzi, és rendszerint a diák által választott szakma szimbólumával van ellátva. A ballagási ceremóniákon fontos...

Húsvéti szokások a világ körül

Kép
A húsvéti hagy Kép forrása. worldatlas.com ományok világszerte különbözőek. Bár a miénk, a locsolkodás furcsa mások számára, még számtalan érdekes húsvéti hagyomány fedezhető fel különböző országokban.  Ausztrália, ahol kicsit másmilyen a húsvéti nyuszi Ausztráliában az üregi nyúl egy kártékony állat, amely megrágcsálja a termést. Sok helyen engedély kell házinyúl tartásához is. Ezért náluk az ausztrál őshonos bilby (erszényes nyúl) lett a húsvét jelképe. Amellett, hogy a húsvéti nyúl hagyományát fenntartják, népszerűsítik a bilby k veszélyeztetettségét is. Az emberek a húsvét környékén üzleteket elárasztó csokibilbyk megvásárlásával segítenek a bilby k fennmaradásáért működő alapítványoknak. Korfu szigetén agyagedényeket dobálnak ki az ablakon Források szerint ez a szokás a velencei hódoltság idejéből maradt fenn, amikor a katolikus velenceiek kidobálták az elhasznált edényeiket. Úgy tartották, hogy az új év bőséget hoz majd és lesz helyette másik. Emellett, a házból a régi edény...

Egy szem, sok szem, a Hymnus a védjegyem (írás a magyar kultúra napjára)

Kép
Valamikor fa voltam, talán egyszer újra az lehetek. A fák tiszteletre méltók és megbecsülendők. Érték az árnyékuk, az ágaik, a virágjuk, a termésük és az a rengeteg történet, ami hozzájuk kapcsolódik. Körülöttük zajlik az élet. Lehullanak a levelek, kizöldül a liget, és egyszer csak azt hallják maguk körül: – Nézd Apa, mekkorára nőtt ez a fa, milyen terebélyes lett! – azzal a kisfiú az élet gondjait maga mögött hagyva fut tovább a fák zöldellő végtelenségében. A kisfiú felnőtt, és elindul vissza a fához, amire kiskorában lenyűgözve tekintgetett, ahányszor csak arra járt. *** A hátamon a teremtőm kezét érzem, amint lágyan simogat, de az érzés már nem a régi. A testem kihűlt és fázom. Mozdulatlanul fekszem, aztán valami csiklandozni kezd. Érzem, ahogy egyenes és görbe alakzatokban valamik megnyugszanak rajtam. Betűk lehetnek – gondolom. Betűk, betűk és betűk. Már nem is fázom annyira. A tintaszavak rám kerülnek és melegen tartanak. Örülök ennek, hiszen szükségem van társakra. A mellett...