Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2022

Erasmusszal Lettországban

Kép
November 27-én került sor az Erasmus+ projekt harmadik mobilitásának, aminek keretén belül ezúttal Lettországba utaztunk. A projekt alapjait egy könyv olvasása adta, Rainbow Rowell Eleanor & Park című regénye. Vasárnap még a nap sem kelt fel, mikor mi már útra keltünk vonattal Budapestre. Onnan repülővel folytattuk utazásunkat, és végül késő este busszal érkeztünk meg Daugavpilsbe , a program fő helyszínére. Másnap reggel villamossal indultunk el az iskolába, ahol a többi résztvevővel való első találkozás után mindjárt egy drámai belépővel indítottuk a napot. Ezután volt egy-két játék, ami megkönnyítette számunkra a névtanulást, illetve a könyvel is foglalkoztunk egy kicsit úgy, hogy általunk kiválasztott jeleneteket keltettünk életre. Majd az iskola igazgatója is köszöntött minket, és a helyi diákok körbevezettek az iskolában. Este egy nagyon finom közös vacsorával zártuk a napot az Odesa Mama étteremben. Kedden ismét az iskolában kezdtük a napot, ahol híres gyerekmesék újraalkot

Emlékek a szalagavatóról

Kép
Mint ahogy a ballagás, úgy a szalagavató szokása is Selmecbányáról, a bányászati akadémiáról indult. Ezt az ünnepséget először "valetálásnak" nevezték (jelentése: „éljetek boldogul”). A diákok a szalagavatói szalagot pedig a végzős évük első felében, a Szalagtűző Szakestélyen kapták meg. Ezt a szokást kisebb- nagyobb változtatásokkal a mai napig tartjuk. Már nem szakestélyen kapják meg a végzősök a szalagot, hanem az iskola által szervezett szalagavató ünnepségen, ahol a 12. évfolyam egy osztálytánccal és egy keringővel készül erre a neves alkalomra. Az idei tanévben, már én is végzősként készültem erre a napra és minél közelebb kerültünk a kitűzött dátumhoz, egyre nőtt bennem az izgalom. Az osztályom táncpróbái remek hangulatban teltek, mindig volt min nevetnünk, és rengeteget ötleteltünk, hogy mi lenne a legjobb koreográfia és zeneválogatás, amire majd közösen egy jót táncolunk. A keringőpróbák viszont már sokkal körülményesebbek voltak, mivel 164 ember határozta el, hogy r

Babits 60 - Babits 60 kilométer túrasorozat I.

Kép
Iskolánk idén ünnepli 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból a tanév során egy olyan 5 túrából álló túrasorozatra invitáljuk a diákjainkat, volt diákjainkat, kollégáinkat és a Babitsos családokat, ahol összesen 60 kilométert teszünk majd meg a környező túraútvonalakon. Az első utunk Szekszárdról indult, hiszen iskolánk névadója, Babits Mihály ott született 139 évvel ezelőtt. Az alábbiakban Jakab Vivien, 9.f osztályos tanuló rövid képes összefoglalóját olvashatjátok. *** Az első túrára egy kicsit borús novemberi szombaton került sor. A pécsi autóbuszállomáson gyülekeztünk, hogy a 8 óra 30-kor induló busszal elinduljunk Szekszárdra, Babits szülővárosába.  A program Babits szülőházánál kezdődött Szekszárdon. Ezután erdős ösvényeken és nyitott borvidékeken sétálva indultunk Kakasd felé. Út közben szemügyre vettük a természetet is. Bár még az indulás előtt attól tartottunk, hogy el fog eredni az eső, a kellemes idő szerencsére estig kitartott.  A túrán összesen tizenöten voltunk, a diákok a

"Határtalanul": magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Szlovéniában és Horvátországban

Kép
A 12.C osztály 2021. június 11-15-ig a „Határtalanul” pályázati program keretében (HAT-KP-2-2021/1-000083) tanulmányi kiránduláson vett részt. Az út célja az volt, hogy felkeressük történelmi emlékhelyeinket az Őrségben, a hetési tájegységen és a Muravidéken, továbbá kulturális és történelmi emlékeink nyomába eredjünk Horvátországban és az Adrián is, azaz felfedezzük a Zrínyi, Rákóczi, Frangepán család gyökerének fészkeit a történelmi Délvidékünkön. Az út Pécsről indult, majd Lendván, Felsőlendván, Ptuj és Zágráb érintésével eljutottunk Fiumébe, Abbáziába és Lovranba. Utunk során érintettük Varazsdot és Csáktornyát is. Az első napon Muravidék ősi földjén Lendván megtekinttettük a Bánffy-Esterházy kastély kiállítását. Megcsodálhattuk Zala György alkotásainak miniatűr másait, valamint a híres hetési tájegységre jellemző viseletet és használati tárgyakat. Látogatást tettünk a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetben. Ezután busszal felkapaszkodtunk a lendvai szőlőhegyre, ahol felkeres

Babits 60 - Beszámoló a Baranya Megyei Irodalmi Versenyről (2022)

Kép
Iskolánk, az idén 60. jubileumát ünneplő Babits Gimnázium hagyományaihoz híven 2022-ben is megrendezte a nagy múltú Baranya Megyei Irodalmi Versenyt . Immár második éve, hogy bár a rendezvény eredeti elnevezését megtartottuk, a felhívást a régió, sőt, a távolabbi megyék középiskoláihoz is intézzük . A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel sok jelentkezőre számítottunk. Az idei téma ( Dragomán György Máglya című regénye) 16 csapatot vonzott a versenyre. A szöveg hosszabb, és talán fajsúlyosabb is, mint a tavaly nagy sikert aratott Holtverseny (Totth Benedek könyve), így közel sem voltunk elégedetlenek a jelentkezők számával. Külön örömmel töltött el bennünket, szervezőket, hogy a résztvevők között üdvözölhettük a tavalyi csapatok/iskolák némelyikét is (Janus Gimnázium, barcsi Dráva Völgye Technikum és Gimnázium, Gandhi Gimnázium, nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium), de voltak visszatérők a korábbi évekből (Szent Mór), illetve jöttek csapatok más városokból, megyékből is (V