BabitsMa

Egyszer egy napon, a városi tanács polgármestere odalépett hozzám. Jó öreg volt már, és én akartam a székébe kerülni, ezért bájos mosollyal köszöntöttem. -Wittelsbach! Trier érseke úgy döntött, hogy látogatóba jön hozzánk! A Te feladatod lesz, hogy körbevezesd a városban, és megmutass, elmondj neki mindent! -Uram, ha szabad tudnom, mi célból érkezik ide az érsek úr? -Ezt nem kötötte az orromra, holnap pont délben érkezik hintóval! A díszünnepség megszervezésével már megbíztam Ludwig van Haagent. -Pont azt a pojácát? - gondoltam magamban. Annyira felidegesített, hogy az a talpnyaló Ludwig kapta meg a feladatot, hogy meg sem fordult a fejemben, miért nem a plébános úr fogadja őszentségét. Másnap délben, megérkezett az érsek úr. Elmondták a szokásos köszöntőket, megették az ebédet és bemutattak neki. Én illedelmesen kezet fogtam vele, és elindultam egyenesen. A polgármester visszarángatott.   -Wittelsbach! Maga meg mit csinál? Őméltósága a város történetét itt akarja meghallgatni. -No...

Bremen, 1280 Amikor a magasra ívelt nyugati városkapun átlépünk, a vidéki zöld és friss tájból hirtelen nyomott levegőjű rengetegbe érünk. Először a kis szűk utcákba préselődő, egymáson átgázoló tömeg tűnhet fel, mely már minket is azonnal a városfalhoz kényszerít. Az ég felé magasodó fagerendás épületek és enyhén görbült háztetők adhatnak csak irányt, merre is kell mennünk a központ felé. A tömeg sodrásában lassan indulunk előre. Az utcák sugárszerűen irányulva vezetnek az ovális piactérre. Útközben persze megkapunk mindent. Az egyik emeleti ablakból gondatlan szolgáló éppen egy terítőből ráz ki ételmaradékot; még épp időben sikerül arrébb ugranunk előle. A lábunk alatt mocskos szennyvíz csordogál a macskaköveken, de az is előfordul, hogy a káposztalevél vagy petrezselyemzöldje is ott rohad el.    Velünk szemben robbanásszerűen özönlik a nép, mely általában a köznép apraja- nagyja, a piacról hozott teli kosarakkal, ládákkal, taligával. Mérgesen ripakodnak az előttük nézelődő, sétá...

Natascha vagyok, egy kelet-európai kereskedőcsaládból származó fiatal lány. Útjaim során egy Genova melletti kis faluban szálltam meg, mivel a kocsim egy idő után feladta a szolgálatot. Csodálkozva láttam, hogy milyen az ottani falubeliek mindennapi élete.  Egy parasztcsaláddal volt szerencsém megismerkedni, akik arról beszéltek nekem, hogy hogyan telnek a mindennapjaik. Szállást a félig földbeásott szalmatetős vályogkunyhójukban kaptam. Meglepődtem mikor azt láttam, hogy egyáltalán nincsen ablakuk. Elég sötét volt ahhoz képest, mint amit én megszoktam, ezért csak később vettem észre, hogy milyen kevés bútoruk van. Este, amikor már hideg volt, tüzet raktak, és akkor láttam, hogy nincs is kéményük, így a füst hosszú ideg a kunyhóban keringett. Reggel korgó hasam utasítására odaültem a faasztalhoz a reggelire várva. Szörnyülködve néztem, hogy mindenki árpakását eszik, de - mivel nem tehettem - mást én is hozzáláttam. Reménykedtem benne, hogy legalább ünnepi lakomáik gazdagabbak, de kider...