Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2023

"Nem kell félnetek, jó lesz" - Bánk Bán Beavatás (színházi ajánló)

Kép
Nemrég legújabb előadásával a Janus Egyetemi Színház járt iskolánkban. Szobaszínház keretein belül megvalósuló színdarabot hozták el nekünk, amelyben a tizedikes irodalomórákon megismert Katona József-drámát, a Bánk bán t tárták elénk saját feldolgozásukban. A Bánk Bán Beavatás című beavató előadást  Ákli Krisztián rendezte, és leginkább az érettségizőknek készült. A végzősöknek kíván segítséget nyújtani, hiszen nem csak nemzetünk egyik legjelentősebb drámájáról, hanem az érettségin egy többször visszatérő tételről van szó. Katona József drámájával szemben ebben az előadásban nem jelent meg az összes szereplő. Csupán a mű négy legfontosabb alakja szerepelt: Bánk, Ottó, Melinda és Gertrudis. A jelenetekben őket négy színész játszotta (György Zoltán Dávid, Várnagy Kinga, Popa Máté, Somogyi Bianka), azonban ez egyáltalán nem volt zavaró, mivel a szereplők megkülönböztetését egyszerű ruhák gyors cseréjével oldották meg. Hol egy napszemüveg, hol pedig egy pulóver került fel és le a szín

Babits 140: Néhány gondolat Babits verseiről

Kép
Idén ünnepeljük Babits Mihály, iskolánk névadója születésének 140. évfordulóját.Ebből az alkalomból hagyományosan a napokban kerül sor a Baranya Megyei Irodalmi Verseny döntőjére, az iskolaújság pedig egy három részből álló cikksorozattal készült a jeles alkalomra. Az harmadik írásban Eilinger Orsolya Léna gondolatait olvashatjátok kedvenc verseiről. *** kép forrása: Újpest Média Babits élete során számos verset írt. Van köztük olyan, amelyik megríkat vagy elgondolkodtat minket, ám van, amelyik humoros szófordulataival mosolyt csal az arcunkra. Akárhonnan is közelítjük meg a témát, mindenképp arra fogunk jutni, hogy Babits költészete felettébb sokszínű és változatos. Az első bemutatni kívánt versnek a Festett cél, puszta semmi című művet választottam. Festett cél, puszta semmi Nem tudok kavarogni s nagyra menni, mint a vidám dúshomlokú fiúk: érzem, hogy festett céljuk puszta semmi s a nagy dicsőség álmai hiúk. Érzem, hogy legjobb resten elpihenni s nincsen tovább már törekedni út: ro

Babits Mihály 140: Babits Mihály betegségei

Kép
Idén ünnepeljük Babits Mihály, iskolánk névadója születésének 140. évfordulóját. Ebből az alkalomból hagyományosan a napokban kerül sor a  Baranya Megyei Irodalmi Verseny  döntőjére, az iskolaújság pedig egy három részből álló cikksorozattal készült a jeles alkalomra. Az második írásban Babits Mihály betegségeinek jártunk utána. *** "Most beteg a testem. A földi vágyak messze nagyon... Mint ropogó csontok a máglyán, heverek forró ágyamon." (Babits Mihály: Mint forró csontok a máglyán) Babits Mihály életét gyermekkorától kezdve súlyos és igen fájdalmas betegségek kísérték végig. Annyira rossz volt az egészségi állapota, hogy sportra sem volt alkalmas. A tanárai az iskolában csak azért nem buktatták meg, mert minden iskolában a legkiválóbb tanulók egyike volt. Gyermekkorát több kellemetlen mandulagyulladás keserítette meg. Emiatt magányos és zárkózott gyerek volt, nem is igazán voltak barátai. Később ez a helyzet szociális fóbiává súlyosodott. Költőtársai gyakran „sárgaembernek

Babits Mihály 140: Tanner Ilona és Babits Mihály kapcsolatáról

Kép
Idén ünnepeljük Babits Mihály, iskolánk névadója születésének 140. évfordulóját. Ebből az alkalomból hagyományosan a napokban kerül sor a Baranya Megyei Irodalmi Verseny döntőjére, az iskolaújság pedig egy három részből álló cikksorozattal készült a jeles alkalomra. Az első írásban Babits és Tanner Ilona kapcsolatáról olvashattok. *** Tanner Ilona és Babits Mihály (forrás: wikipedia) Tanner Ilona nevét hallva elsőként mindenkinek az jut eszébe, hogy ő Babits Mihály felesége. Ő azonban nem csupán Tanner Ilona, de másik nevén Török Sophie is volt. Írónő. Ambivalens érzelmekkel, büszkeséggel… és nem kevés kitartással. Török Sophie novellákat, regényeket és verseket is írt, amelyeket többnyire a Nyugat közölt. Írásaiban a modern nő lelki világát, érzelmeit és gondolatait festette le. Ezen kívül anya is volt. Néhány hónapig saját gyermekének édesanyja, majd egy abortusznak köszönhetően nemsokkal később már csak nevelőanyaként vállalhatott szerepet a testvére gyermekének, Ildikónak a gondoz

A film, amit egyszerre imádunk és utálunk - Magyarázat mindenre (filmajánló)

Kép
Nemrég megnéztem Reisz Gábor legújabb filmjét, a Magyarázat mindenre című alkotást. A film nagyon tetszett, arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy kisebb sokkot követően távozom majd a moziteremből. Reisz Gábor filmjének főszereplője a végzős gimnazista, Trem Ábel (Adonyi-Walsh Gáspár), aki éppen a szóbeli történelem érettségijére készül, és fülig szerelmes legjobb barátjába Jankába (Kizlinger Lilla). A lány azonban sajnos nem viszonozza érzéseit. Másnap a vizsga, ahol egyébként Julius Caesart húzta, nagyon rosszul megy neki, és mivel még március 15-ről a zakóján felejtette a kokárdáját, történelemtanára, Jakab (Rusznák András)--talán segítő szándékkal--rá is kérdez erre. Ábel végül még így sem tud egy szót sem kinyögni a tételről, és sajnos megbukik. A kudarcot tragédiaként megélő édesapjának úgy adja elő a történetet, mintha azért mentek volna félre a dolgok, mert rajta maradt a kokárdája, és különben is, Jakab pikkel az egész családra, mert Ábel apja kormánypárti, míg a

Ti küldtétek #37 - Puskás Panni: Megmenteni bárkit (könyvajánló)

Kép
Kép: moly.hu Puskás Panni leginkább kritikusi és újságírói tevékenységéről ismert. Az utóbbi években azonban két könyve is megjelent. Első kötete, A rezervátum visszafoglalása  (2021) elbeszéléseket tartalmaz, a második, a Megmenteni bárkit (2023) pedig egy regény. Azért ezt a könyvet választottam nyári olvasmányként, mert a női szereplők középpontba helyezése felkeltette az érdeklődésemet. Iskolai irodalmi tanulmányaim során úgy éreztem, hogy a tananyagban a férfi főszereplők és írók domináltak, ezért nyitni szerettem volna a másik nem szépirodalmi megjelenítésére és gondolataira. Ennek alapján arra számítottam, hogy új világnézeteket ismerhetek meg, és talán mások mellett önmagamat is jobban megérthetem. (Az ajánló innentől apró spoilereket tartalmaz, de azért olvass tovább!) A Megmenteni bárkit rövidebb fejezetekre van felosztva, szám szerint harmincháromra. A kötet utolsó pár fejezetének kivételével minden szereplőhöz/narrátorhoz különálló egységek tartoznak, ezek váltogatásával

Ti küldtétek #36 - A bögre (novella)

Kép
Kép: photodune.net   A csend fogalma: az az állapot amikor a hangok megszűnnek körülöttünk.  Kedd este van, és otthon ülök a csendes lakásban. A szüleim dolgoznak, én pedig már végeztem teendőimmel, így automatikusan a mobilomhoz nyúlok. Önkéntelenül ugyan, de még ma is a te nevedet keresem az olvasatlan üzenetek közt. Ostobaság, hogy képes vagyok a mai napig reménykedni.  A remény fogalma: bizakodás a sikerben, feltételezés, hogy egy helyzet jól fog alakulni, változni.  Könnyes tekintetemet felemelem a telefon hideg fényéből, és magam elé meredek. Az üvegasztalon egy új bögre áll, előző héten vásároltam, az is lehet, hogy a talpán még a vonalkód is rajta van.  Elbambulok, de egyre csak te jársz a fejemben.  Egy hónapja jártunk, amikor az első havi fordulónkra egy kávésbögrét kaptam tőled. Igen, tudom, önök most azt hiszik milyen slampos ajándék ez. Hisz egy csuprot minden sarkon talál az ember. Viszont ez a bögre más, számomra értéke volt, amit nem tudnak csak úgy elvenni tőlem. Sose

Elfogy a levegő - filmajánló és élmények a közönségtalálkozóról

Kép
Az Elfogy a levegő című magyar filmet (r. Moldovai Katalin ) október 25-én az Apolló Moziban láttam, és szinte az utolsó pillanatban foglaltam helyet, amikor már csak két szabad hely volt. (Ez volt az első látogatásom az Apollóban; a helyet mindenkinek ajánlom, aki érdeklődik az európai és/vagy magyar filmek iránt, és nem csak a nagy közönségfilmek vonzzák.) A mozipremier előtti vetítésre mentem (a filmet a mozik csak november elején kezdik játszani), így érthető volt a nagy érdeklődés. A film megtekintése után életemben először részt vettem a közönségtalálkozón is, ami a filmhez hasonlóan mély benyomást hagyott bennem. A film Anáról , egy erdélyi magyartanárnőről ( Krasznahorkai Ágnes ) szól, aki az óráján egy Arthur Rimbaud és Paul Verlaine (19. századi francia szimbolista költők) életéről szóló filmet ajánl az osztálynak, mivel éppen annál a témánál tartanak a tananyagban. Az egyik fiú, Viktor ( Sándor Soma ) otthon meg is nézi ezt, apukája ( Bölönyi Zsolt ) pedig, miután látja

Látogatás az Art & Science kiállításon

Kép
Október 19-én a 9.F osztály látogatást tett az PTE Orvostudományi Karán. Céljuk az épületben megrendezett Art and Science kiállítás megtekintése volt. A programot a PTE ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézete szervezte ( transzdiszciplináris: több tudományterületet érintő ), témája a művészetek, a tudomány és a mesterséges intelligencia kapcsolata volt. Az elején elmondták, hogy mi mindent láthatunk a kiállításon, majd megengedték nekünk, izgatott diákoknak, hogy szabadon mozogjunk. Az első megállónk az Artist Kids asztalaihoz vezetett. Ennek a programnak a célja, hogy a gyerekeket és a fiatalokat megismertesse a művészetekkel úgy, hogy azok a mindennapi életük részévé váljanak. A feladat a következő volt: a táblán látható képeken híres alkotások voltak. Ezeket kellett valamilyen formában megeleveníteni saját, kezdetben üres lapjainkon. A legtöbben azt választották, hogy dobókockával kell eldönteni, hogy a Picasso-féle arcot milyen kifacsarodott arcrészekkel lássuk el. A másik k

Halloweeni filmajánlók

Kép
Nemrég múlt el a halloween, ami hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Vannak, akik beöltöznek, esetleg egy buli keretein belül ünneplik ezt az eredetileg keltáktól származó hagyományt, és vannak, akik inkább egy horrorfilm mellett borzonganak a kanapén. De ha te egyik tábort sem erősíted, ne aggódj, mert neked is tartogat szórakozást ez az alkalom. Elhoztam két filmet, melyek ugyan nem félelmetesek, viszont szerintem nagyon jól átadják az egész ünnep hangulatát és könnyed kikapcsolódást is nyújthatnak az őszi szünet hátralévő részéhez. Frankenweenie – Ebcsont beforr (2012) Tim Burton rendező neve mindenkinek ismerősen csenghet, valószínűleg mind láttunk már tőle legalább egy filmet vagy találkoztunk vele az interneten. A legtöbben halloweenkor vesszük elő, ugyanis a filmjei mind előidézik a kellő hangulatot a szereplők külsejével, a történetszálakkal, valamint a zene is okozhat nekünk borzongást. Jellegzetes nagy szemű, holtsápadt karakterek, néhol egy csontváz vagy épp eg