Bejegyzések

magyar film címkéjű bejegyzések megjelenítése

Foglyok (2019) – Visszatekintés a Rákosi-korszakba

Kép
A gimnázium tanulói és tanárai  Deák Kristóf, Oscar-díjas filmrendező társaságában a Pécs Pláza Cinema City vetítőtermeiben  1956. október 23-ra emlékeztek. Három megtartott tanítási óra után a Babits gimnázium diákjai megszállták a Pécs Plázát. A tanulók és tanáraik a Deák Kristóf által rendezett Foglyok című filmet nézhették meg, mely a Rákosi korszak mindennapjait, légkörét hivatott felidézni egy korabeli család, a rokonaik és az ismerőseik történetén keresztül. A valós történéseken alapuló cselekmény a korszak első felére 1951 júniusára datálható, és egy öt napot felölelő drámát bontakoztat ki. A történet a diktatórikus rendszert mutatja be, a film hangulata nyomasztó és kiszámíthatatlan. Ezt támasztja alá az alkotás elején is látható ún. csengőfrász jelensége, ami annak köznyelvi kifejezése, hogy az állampárt politikai rendőrsége bármelyik reggel megjelenhetett az emberek otthonában, és az eljárás elhurcolással, kitelepítéssel, vagy koncepciós perrel végződhetett. ...

Október 23-a a Babitsban (Halmos Ádám-Horváth Réka: Nemzeti Trip)

Kép
1956. október 23-ra emlékezve a gimnázium tanulói és tanárai Halmos Ádám és Horváth Réka  Nemzeti Trip című ál dokumentumfilmjét tekinthették meg a Pécs Pláza Cinema City vetítőtermeiben.   (Kőhegyi Dániel beszámolója.) Nemzeti ünnep   T rip kép: imdb.hu 2024. október 22-én reggel 8 órakor a Babits Gimnázium diákjai nem túl lelkesen vonultak be a pécsi Cinema City vetítőtermeibe. Diákok és tanáraink az ünnep alkalmából  Halmos Ádám és Horváth Réka   Nemzeti trip című filmet tekinthették meg. A film egyik rendezője, Halmos Ádám, egykori német tagozatos, Babitsos diák is ellátogatott az eseményre . A film kezdete előtt a moziteremben Kurucz Balázs tanár úr tartott rövid történelmi bevezetőt. Ebben szó esett az 56-os forradalom és szabadságharcról és a Kádár-korszakról is. De milyen is volt a Kádár-korszak, és miért kapcsolódik a témához? Ha a keleti-blokkot nézzük, ez, a magyarok áldott szerencséjére a kommunizmus egyik legélhetőbb változata és időszaka volt....

Költészet napi filmajánló - Frici és Aranka

Kép
Jelenet a filmből A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én ünnepeljük. Ez az alkalom nem mellesleg József Attila születésnapja is. Ezen a napon népszerűek a könyvbemutatók, az irodalmi estek és minden más, ami az irodalomhoz és a költészethez köthető. Ilyenkor a tévében is elcsíphető egy-egy film, ami irodalmi témát dolgoz fel, vagy épp ismert költők, írók életéhez nyúlik vissza. Ilyen film a Frici és Aranka is, ami Karinthy Frigyes és második felesége, Böhm Aranka kapcsolatába enged betekintést. Tóth Tamás alkotását 2022-ben mutatta be a Duna Televízió, én is ott néztem meg. A főszerepben Karinthyként Bölkény Balázst, Böhm Arankaként pedig Szakács Hajnalkát láthatjuk. Mellettük kisebb szerepekben Tenki Dalma, Hajdu Tibor és Balázs Andrea is feltűnik. A játékidő mindössze 81 perc, gyorsan megtekinthető. A forgatókönyvet Vajda Anikó írta. Karinthy és Böhm Aranka Véleményem szerint a két főszereplő egymásra találását a film jól mutatja be, és azt is, hogy a szerelmük sosem volt ...

A film, amit egyszerre imádunk és utálunk - Magyarázat mindenre (filmajánló)

Kép
Nemrég megnéztem Reisz Gábor legújabb filmjét, a Magyarázat mindenre című alkotást. A film nagyon tetszett, arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy kisebb sokkot követően távozom majd a moziteremből. Reisz Gábor filmjének főszereplője a végzős gimnazista, Trem Ábel (Adonyi-Walsh Gáspár), aki éppen a szóbeli történelem érettségijére készül, és fülig szerelmes legjobb barátjába Jankába (Kizlinger Lilla). A lány azonban sajnos nem viszonozza érzéseit. Másnap a vizsga, ahol egyébként Julius Caesart húzta, nagyon rosszul megy neki, és mivel még március 15-ről a zakóján felejtette a kokárdáját, történelemtanára, Jakab (Rusznák András)--talán segítő szándékkal--rá is kérdez erre. Ábel végül még így sem tud egy szót sem kinyögni a tételről, és sajnos megbukik. A kudarcot tragédiaként megélő édesapjának úgy adja elő a történetet, mintha azért mentek volna félre a dolgok, mert rajta maradt a kokárdája, és különben is, Jakab pikkel az egész családra, mert Ábel apja kormánypárti, míg a ...

Elfogy a levegő - filmajánló és élmények a közönségtalálkozóról

Kép
Az Elfogy a levegő című magyar filmet (r. Moldovai Katalin ) október 25-én az Apolló Moziban láttam, és szinte az utolsó pillanatban foglaltam helyet, amikor már csak két szabad hely volt. (Ez volt az első látogatásom az Apollóban; a helyet mindenkinek ajánlom, aki érdeklődik az európai és/vagy magyar filmek iránt, és nem csak a nagy közönségfilmek vonzzák.) A mozipremier előtti vetítésre mentem (a filmet a mozik csak november elején kezdik játszani), így érthető volt a nagy érdeklődés. A film megtekintése után életemben először részt vettem a közönségtalálkozón is, ami a filmhez hasonlóan mély benyomást hagyott bennem. A film Anáról , egy erdélyi magyartanárnőről ( Krasznahorkai Ágnes ) szól, aki az óráján egy Arthur Rimbaud és Paul Verlaine (19. századi francia szimbolista költők) életéről szóló filmet ajánl az osztálynak, mivel éppen annál a témánál tartanak a tananyagban. Az egyik fiú, Viktor ( Sándor Soma ) otthon meg is nézi ezt, apukája ( Bölönyi Zsolt ) pedig, miután látja...