Rabb Jóska - érdekességek a híres pécsi énekesről
Rabb József - a mi generációnknak talán már nem mond sokat ez a név, ám közel 70 évvel ezelőtt Pécs egyik legismertebbjeként tartották számon. Rendszeres vendége volt a rádiónak, fellépője számos pécsi vendéglátóhelynek, színésze és kórustagja a Pécsi Nemzeti Színháznak. Életéről A XX. század elején, 1915-ben Baranyajenőn látta meg a napvilágot. Huszonéves korában már a pécsváradi bányában dolgozott. Idővel egyre többet énekelt a bányászkórus szólistájaként, ennek emlékét őrzi egy, a munkások között elhíresült szállóige: „Jóska te csak énekelj, majd mi dolgozunk!”. Itt közbeszólt a történelem, 1939-ben kitört a II. világháború, behívót kapott a seregbe. 1947-ben, a háború befejezte után szerelt le. Az ’50-es évek elején Antal Györgynek, a Zeneművészeti Szakiskola igazgatójának jóvoltából a Pécsi Nemzeti Színházba került. Innen 1957 decemberében távozott, majd meghívásra énekelt megannyi pécsi vendéglátóhelyen, ahogy ő maga is mondta: „Énekeltem meghívásra, felléptem mindenütt, ah...