Vers az évzáróra - Ezerkétszáz tanórán túl

Kersák Viktória - Horváth Milán: Ezerkétszáz tanórán túl

289 nappal ezelőtt ugyanitt álltunk

Új reményekkel és elszántsággal arra vártunk

Hogy megkezdődjön egy újabb tanév

S ha néha el is kapott minket a hév

A közelgő nyári szabadság miatt,

Próbáltunk koncentrálni a tanórák alatt

Mert tanulni kell a jobb jegyért

Hogy ezáltal tegyünk egy szebb életért

Ami a jövőben vár ránk. Volt úgy,

Hogy elfogyott a motiváció vagy úgy

Csak szórakoztunk volna inkább

Naphosszat görgettük volna az Instát

Amíg ki nem írja „az elmúlt 3 nap összes új bejegyzését láttad”

Ami amúgy is felesleges, úgyis az egész csak látszat.

Sok kihagyás után végre ismét volt szecskaavató,

A végzősöknek pedig örök emlék a szalagavató.

Az Ezüstkanál-teaház vendége volt Vermes Tímea,

A művészeti bemutatón meg előkerült a tempera

Egy igényes műsor is társult hozzá,

Halloweenkor valaki átalakult lóvá -

Úgy jutott ki a szabaduló szobából.

Szurkolt az egész Babits a torkából

A röplabdameccsek alatt,

Melyekből ebben a tanévben elég sok akadt.

A Mikulás is ellátogatott hozzánk decemberben,

Babits 80-at ünnepeltünk a KPVK nagyteremben.

A Jugend Debattiert vitaversenyen is remekeltünk,

És év végén egy rajzkiállítást is megrendeztünk.

Tehetséges diákjaink vándorórákon

Okosodtak, sok-sok messzi tájon

Megfordultak a pályázatnak köszönhetően.

Tanulóink nem estek ki az OKTV középdöntőben,

Sőt, Helikonon is hozták a formájukat

Halmozva a díjakat, az aranyakat.

Az Ifjú Tudósok informatikaversenyt követtük tűkön ülve,

Ahol diáktársunk jól felkészülve

Válaszolt a kérdésekre.

Követve ezt a nyerő-trendet,

Matekosaink is jól szerepeltek több alkalommal,

Mind egyéniben, mind csapatokkal.

Több mint ezerkétszáz tanórán túl

Talán kimerültünk, s vadul

Ugranánk bele minden porcikánkkal a nyárba

Mégis ott bújik a szívünkben a hála

Tanáraink segítőkészségéért egész évbe’-

Általuk jutottunk ebbe a mai révbe

Mikor is kezünkben az áhított bizonyítvány.

Év vége van, meleg sunshine

Simogat az épülettől elbúcsúzva,

Találkozunk ősszel, újra!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hajrá, sziasztok! - Stettner Zoli a Babitsban

Angyalbatyu 2021