Babits 60 - Babits 60 kilométer túrasorozat I.

Iskolánk idén ünnepli 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból a tanév során egy olyan 5 túrából álló túrasorozatra invitáljuk a diákjainkat, volt diákjainkat, kollégáinkat és a Babitsos családokat, ahol összesen 60 kilométert teszünk majd meg a környező túraútvonalakon. Az első utunk Szekszárdról indult, hiszen iskolánk névadója, Babits Mihály ott született 139 évvel ezelőtt.

Az alábbiakban Jakab Vivien, 9.f osztályos tanuló rövid képes összefoglalóját olvashatjátok.

***

Az első túrára egy kicsit borús novemberi szombaton került sor. A pécsi autóbuszállomáson gyülekeztünk, hogy a 8 óra 30-kor induló busszal elinduljunk Szekszárdra, Babits szülővárosába. 

A program Babits szülőházánál kezdődött Szekszárdon. Ezután erdős ösvényeken és nyitott borvidékeken sétálva indultunk Kakasd felé. Út közben szemügyre vettük a természetet is. Bár még az indulás előtt attól tartottunk, hogy el fog eredni az eső, a kellemes idő szerencsére estig kitartott. 
A túrán összesen tizenöten voltunk, a diákok a 9.F, 9. B és a 9.D osztályból is csatlakoztak, de a Babitsból már elballagott egyetemista diákok közül is többen részt vettek, ahogy az iskola tanárai közül is eljöttek néhányan. A túravezetőnk szekszárdi volt, így egy kis kitérővel egy helyi érdekességet, a szurdikot is megmutatta nekünk.

Maga a túra nagyjából 16 kilométeres volt, és kb. 5 órát vett igénybe, ennyi idő alatt jutottunk el Szekszárdtól Kakasig, ahol buszra szálltunk.

Én nagyon jól éreztem magam a túrán, jól esett a testmozgás, és szerintem jó csapatépítő hatása is volt a kirándulásnak. 

Jakab Vivien, 9.F

A második túra időpontja december 17. Útvonal: Gesztenyés - Dömörkapu - Tettye. Találkozó 8 óra 30-kor a vasútállomáson lévő menetrend szerinti busz megállóhelyénél. (Érdeklődni Tarnai Dóra tanárnőnél lehet.) 

(Fotók: Fekete Zsófia)




















Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek

József Attila halála - az örök rejtély

Babits Mihály 140: Babits Mihály betegségei