Babits 60 - Babitsos - Komarovos „dinasztiák” 6.

Cikksorozatunkban olyan volt és jelenlegi Babitsos diákok nyilatkoznak, akik rokonok: szülők és gyermekeik, nagybácsik, nagynénik unokaöccsükkel vagy unokahúgukkal, testvérek, unokatestvérek. Így rövid páros interjúkat olvashattok a rovatban. Kérdéseinkkel azt próbáljuk körüljárni, hogy miért, milyen értékek mentén választották a Babits Gimnáziumot, mik a közös pontok, milyen hagyományokat őrzünk, és milyen változásokat látnak például a 25-30 éve ide járt szülők, rokonok?

A hatodik részben Kulcsár Henriett (9.D) és édesapja, Kulcsár Árpád adtak interjút.

***

Kulcsár Árpádnak hívnak, 1989-től 1993-ig jártam a Babits Gimnáziumba, testnevelés szakon végeztem. Az osztályfőnököm Pfléger Ferenc volt, akit szigorú, de nagyon emberséges tanárként ismertünk meg.
Azért választottam ezt az gimnáziumot, mert általános iskolában is végig sport tagozatos osztályba jártam, és már 7 éves koromban eldöntöttem, hogy NB I-es futballista, illetve testnevelő tanár szeretnék lenni. A kedvenceim a matek, a tesi, az ének és az olasz tantárgyak voltak, mellesleg ezek között most is akad olyan, amiben a gyerekeimnek is tudok segíteni.
Az egyik legjobb gimis élményem az egy hetes erdélyi osztálykirándulás volt, és talán a legbüszkébb a diákolimpiai országos bajnokságra vagyok, amit labdarúgás kategóriában meg is nyertünk.
A középiskolás éveim után testnevelési egyetemet végeztem, majd profi labdarúgó lettem. Az aktív profi pályafutásom után szintén a sport területén dolgozom, kezdetben edzőként, jelenleg igazgatói beosztásban. Azért javasolnám a mai gyerekeknek ezt a gimnáziumot, mert nagyon sokrétű az oktatása és megfelelő a színvonal; jó alapokat ad, ha valaki felsőfokú intézményben szeretne továbbtanulni.
Ja, és az én időben a büfében a wimpi volt a sláger...!
 
Kulcsár Henriett vagyok, jelenleg a 9.D osztályba járok.
Amikor a szóbeli felvételire kellett jönnöm, az apukámat kértem meg, hogy kísérjen el, neki ugyanis már ismerős volt ez az iskola, hiszen ide járt gimnáziumba.
El is kísért, útba igazított, mellesleg még a tablóját is megkerestük. Jó volt visszanézni a régebbi diákok képeit.
Mikor kicsi volt, ő is állatorvos szeretett volna lenni, mint most én. Így ez a terület valahogy engem is megfogott, ezért választottam a biológia-fizika/kémia tagozatot.
Én azt ajánlom, hogy ha valakinek esetleg nincs ötlete, hogy nyolcadik osztály után hova menjen tovább gimnáziumba, akkor válassza ezt az iskolát és ezt a szakirányt! Biztos nem fogja megbánni, és egy stabil jövőt is biztosíthat magának ezzel. Örülök, hogy erre a szakra jöttem, mert nagyon jó az osztályközösség és összetartó osztály vagyunk. Az osztályfőnökünkkel, Kovács Bálint tanár úrral nagyon jó kapcsolatot ápolunk, nagyon sokat nevetünk együtt. Vadicskó Judit tanárnő pedig kiváló és nagyon szórakoztató biológia- és kémiaórákat tart.
Ha újra kellene döntenem, akkor is ezt az iskolát választanám.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek

József Attila halála - az örök rejtély

Babits Mihály 140: Babits Mihály betegségei