Egyiptomi program a Babitsban: 1994-2001 - Visszaemlékezés

A PTE Babits Gimnáziumban nyolc éven át tartott az az egyiptomi program, melynek keretében több, mint 100 diák jutott el az érettségiig. Az 1994/95-ös tanévben 15 diák kezdte meg tanulmányait a negyedik évfolyamon azzal a céllal, hogy a magyar tanulókhoz hasonlóan érettségi vizsgával fejezzék be a tanévet. Az önköltséges képzés résztvevői hét tárgyat tanultak: magyar mint idegen nyelv, angol, történelem, fizika, kémia, biológia, matematika. A közvetítő nyelv az angol volt. A program 2001-ig működött, ezidő alatt közel 150 egyiptomi diák tanult iskolánkban.

Az oktatás angolul folyt, a tanulók a magyart, mint idegen nyelvet tanultak.
Tanáraik közül jelenleg Lőrinczi Adrien (angol), Sulyok Andrea (történelem) és Szabó Kinga (angol) dolgoznak iskolánkban. Osztályfőnökük Rózsahegyi Ágnes tanárnő, aki a magyart, mint idegen nyelvet tanította nekik, már nyugdíjas.
A programról és az ott tanuló diákokról a jubileumi évkönyvből lehet majd bővebben tájékozódni.

Az alábbiakban egyik, a programban részt vevő volt diákunk, Ahmed Sultan sorait közöljük.

My name is Ahmed Sultan and I like to consider myself one of the lucky Egyptian students who got the chance to complete their high school diploma at Babits Mihály Gimnázium in Pécs, Hunagry.

I currently live and work in Virginia, USA and I work in property management. My time at Babits and in Pécs was very special. I came to experience a new culture and a city that I fell in love with. The school experience at Babits was quite unique, from the instruction technique to the final exams. I truly enjoyed it. I was also fortunate to join the school basketball team and continue playing my favorite sport.
I have fond memories of our games and travels and all the wins and losses. My experience in Pécs was so special, not enough words will do it justice. It was a complete immersion in a new culture that I truly enjoyed. I look forward to visiting Pécs again and stopping at my old school.

Attending school at Babits and living in Pecs for a year also taught me how to appreciate our differences as people and build on it. We all have a lot to offer and once we realize that doing it differently is not wrong, we will be stronger together.

Ahmed Sultan
Class of 1999

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek

József Attila halála - az örök rejtély

A ballagási szokásokról