Elfogy a levegő - filmajánló és élmények a közönségtalálkozóról

Az Elfogy a levegő című magyar filmet (r. Moldovai Katalin) október 25-én az Apolló Moziban láttam, és szinte az utolsó pillanatban foglaltam helyet, amikor már csak két szabad hely volt. (Ez volt az első látogatásom az Apollóban; a helyet mindenkinek ajánlom, aki érdeklődik az európai és/vagy magyar filmek iránt, és nem csak a nagy közönségfilmek vonzzák.)
A mozipremier előtti vetítésre mentem (a filmet a mozik csak november elején kezdik játszani), így érthető volt a nagy érdeklődés. A film megtekintése után életemben először részt vettem a közönségtalálkozón is, ami a filmhez hasonlóan mély benyomást hagyott bennem.

A film Anáról, egy erdélyi magyartanárnőről (Krasznahorkai Ágnes) szól, aki az óráján egy Arthur Rimbaud és Paul Verlaine (19. századi francia szimbolista költők) életéről szóló filmet ajánl az osztálynak, mivel éppen annál a témánál tartanak a tananyagban. Az egyik fiú, Viktor (Sándor Soma) otthon meg is nézi ezt, apukája (Bölönyi Zsolt) pedig, miután látja, hogy a film a két költő személyes közeli kapcsolatát is érinti, feljelentést tesz az igazgatónőnél, amelyben említi, hogy ő nem akarja, hogy a fiával ilyen filmeket nézessenek, és követeli a tanárnő azonnali eltávolítását az iskolából.

Anát egy kiegyensúlyozott, határozott nőként ismerjük meg, a diákok kedvelik, munkatársai értékelik munkáját. A feljelentést követően azonban lassan megromlik az összhang a kollégákkal, a megrovás elleni fellebbezését követő botrány pedig próbára teszi személyes kapcsolatait is. (Ana gondozza idős édesanyját, orvos partnere pedig régebb óta egy másik országban dolgozik, és bár folyton hívja Anát, hogy menjen utána külföldre, a nő az anyja és a munkája miatt vonakodik a döntéstől.)
A film tetőpontján Ana ellen a szülők és a diákok bevonásával fegyelmi eljárás indul, amiben teljesen magára marad. 

Nekem nagyon tetszett a film, diákként is ismerősek voltak a jelenetek, a jellemek, a helyszín, és tényleg fájdalmasan valósnak tűnt minden történés. A tanulóknak nincs óriási szerepe a filmben, de a viszonylag kevés aktív szereplő is ismerős volt mind. Jó lett volna, ha a diákok vagy akár Viktor több szerephez jut a cselekményben, hiszen csak kevés információt kapunk arról, miért nem lázadtak komolyabban, amikor Anát lecserélik a drámaszakkör élén. Viktorról pedig főleg csak annyit tudunk meg, hogy szereti az irodalmat és gazdag, befolyásos családi háttérből érkezik.

Szívszorító annak a bemutatása, hogy mennyi igazságtalanság történik Anával csak azért, mert ő próbálta a saját igazát védeni, a diákok érdekeit képviselni, mindeközben pedig a magánéletében se mentek a dolgok zökkenőmentesen. Sokat mondó, nagyon szembe ötlő és valósághű az a jelenet, amikor a feljelentést tévő apa egyáltalán nem hallgatja meg Ana érveit, később a szülői megbeszélésen az egyik férfi kollégát viszont igen.
Az is megdöbbentő, hogy amikor a tanárnő megkérdezi a felette ítélkező bizottságot, hogy látták-e a szóban forgó filmet, néma csönd a válasz. 
A tanárnő körül végül tényleg "elfogy a levegő", egyetlen kolléga kivételével mindenki ellene fordul: a kezdetben támogató igazgatónő, a szülők és a kisváros is. Kérdés, hogy mit lehet tenni egy ilyen helyzetben. Elfogadni az igazságtalan büntetést, hogy megnyugodjanak a kedélyek, vagy vállalni az elveket. Ez nagyon fontos kérdés, hiszen ahogy Ana is fogalmaz a filmben, a tanár a puszta létezésével is minta, akkor is, ha ki sem nyitja a száját. 
A film utolsó jelenetei számomra nagyon hatásosak voltak, utána nehezen rázódtam vissza a valóságba, ami sajnos nem is annyira különbözik a film világától.
 
A vetítés végeztével rögtön meg is érkezett a három vendég a kivetítő elé kihelyezett asztalhoz: az író és rendező, Moldovai Katalin, a másik író, Palóczi Zita, és a főszereplőt alakító színésznő, Krasznahorkai Ágnes. Eddig talán ez volt a második olyan alkalom, hogy élőben találkozhattam egy film alkotóival, akik ráadásul mind nagyon szimpatikusnak tűntek.

A beszélgetés során többet is megtudhattam arról, milyen személyes élményeket szőttek bele ebbe a fimbe az alkotók, és nagyon megható volt látni, hogy bár ők nem pedagógusok, mégis szívükön viselték ezt az amúgy igaz történetet és megörökítették azt.
Diákként nem igazán tudtam hozzászólni a tanári pálya nehézségeinek kérdéseihez, hiszen saját tanáraim mindennapi tevékenységét illetően tulajdonképpen csak megfigyelő vagyok, és nem tudhatom egészen, milyen lelki terhet is cipel magával egy-egy pedagógus.
De az számomra mindig is egyértelmű volt, hogy aki ilyen pályára lép, végtelenül bátor, és tiszteletreméltó.

Azoknak ajánlom ezt a filmet, akik szeretnének betekintést nyerni abba, hogyan fordulhat fel egyik napról a másikra egy olyan ember élete, aki ilyen sok embert képvisel és befolyásol minden mozdulatával, mondatával és cselekedetével.

Magyar Júlia 12.B


A film sikerrel szerepelt a Toronto Nemzetközi Filmfesztiválon, és elnyerte a Varsó Nemzetközi Filmfesztivál legjobb elsőfilm díját.
 

Néhány kritika: Puliwood, Filmtekercs.hu.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek

A ballagási szokásokról

A Csikágó - Karvaly Sára könyvajánlója