Diákpolgár-avató a Babitsban (2023)

2023. október 6-án, pénteken rendezték meg a kilencedikes diákok számára a híres-neves diákpolgár-avatót. A tavalyi évtől eltérően ezúttal nem egy héten át történt a ,,szecskáztatás", hanem csak a pénteki napon.

Idén a 12. C osztálynak köszönhettük a szervezést, akik úgy döntöttek, hogy a múltba repítik vissza gólyáinkat. Előkerültek a szekrényből anyu és apu (esetleg a nagyszülők) retró cuccai, de legfőképpen a hajviseletről nem szabadott megfeledkeznünk.

Miután a kilencedikesek aznap megjelentek az iskolában, el is kezdődtek a megpróbáltatások, vagyis a "hízelgés a szecskáztatóknak". A feladat nem más volt, mint édességgel (csokoládéval) megajándékozni őket. Mindannyian kaptak egy nevet, majd ezt a személyt kellett megkeresni - ami talán nem volt könnyű azoknak a tanulóknak, akik nem ismerik a végzősöket. Ha megvolt a nasiátadás, egy szelfit készítettek, amit Gyéresi András szecskáztatónak kellett elküldeni az osztály megjelölésével. Eddig tehát pontot ért a kinézet, és az, hogy hányan fotózkodtak az osztályból (itt a maximálisan megszerezhető pontszám 28 volt, amit egyedül egy osztálynak sikerült elérnie).

A következő kívánsága a 12.C-nek az volt, hogy a gyűrött ingjeiket vasalják ki egy általuk kitalált módon. Nos, ezek az ingek - én nem viccelek - pont úgy néztek ki, mintha a kutya szájából rángatták volna ki, és be kell vallanunk, született egypár érdekes megoldás erre a kérésre. Láthattunk olyan módszert, hogy forró vízzel töltött kulaccsal próbálták a gyűrődéseket enyhíteni (bár belátható volt, hogy ez nemigen működőképes egy iskola közepén), egyszerű ingmosást is láttunk ("majd kilógja magát száradás közben"), de a legjobban bevált ötlet talán a hajvasaló (merthogy ez is akadt a kilencedik évfolyam táskájában) segítségével történt.

Ezek után nem is volt semmi gondunk, egészen addig, amíg el nem kezdődött a diákpolgár avató legfőbb része, az igazi megmérettetés. A tornateremben gyűltünk össze 14 órakor - elsősök, végzős C osztályosok, na meg persze a tanárnők és tanár urak.

Miután a szecskák átadták a "kivasalt" ingeket, és az otthonról hozott süteményeket (ez is egy külön kívánság volt), Jaszenovics Sándor tanár úr mutatkozott be, aki a szecskáztatók osztályfőnöke. Nem sokkal később át is adta a szót Gyéresi Andrásnak, aki közölte a jelenlévők feladatait.

Az első két teendő az volt, hogy az osztály egy része lerajzolja ,,az Idegennyelvek Istenét" - vagyis Sándor tanár urat - egy másik része pedig megborotváljon egy lufit. Mindkét feladathoz megkapták a megfelelő eszközöket - vagyis filcet, és papírt, meg természetesen egy lufit borotvával plusz borotvahabbal. Mindenki nagyon ügyes volt, és mindent megtett a pontszerzés érdekében. A tanár úrról gyönyörű művek születtek, sőt, lufiból is csak egy-kettő durrant ki.

Végül körülbelül 14:40-kor megkaptuk az utolsó három feladatot. Ezek alapján szétosztották az osztályokat három részre. Voltak, akik QR kódot kerestek az iskola épületében, hogy ez alapján kérdésekre válaszoljanak, majd a játék végén megfejtésül minden csapat egy bizonyos szót kapott. Ha sikerült kitalálni a szót, az pontot ért. Az osztály másik harmadába valószínűleg a jó memóriával és matektudással rendelkező diákok tartoztak, ugyanis az összes lépcsőfokot megszámolták az iskolában.

S míg ez megtörtént, addig 5 ember egy osztályból felkészült egy idegennyelvű dalból - amit vagy ismertek, vagy nem - mivelhogy a harmadik feladat a karaoke volt.
Voltak spanyol, német, francia és még román zenék is, ezek közül húztak egyet. Ezek szövegét tanulgathatták, míg a többiek a suliban barangoltak.

Szerintem mindenki meg volt ijedve egy kicsit, bár minden ,,előadó" jól szerepelt. Közben az is egy kedves gesztus volt a szecskáztatóktól, hogy az egész osztály kimehetett bíztatni az éneklőket. Nekem személy szerint ez a feladat tetszett a legjobban, gratulálok a bátor gólyáknak, akik ki mertek állni dalolni!

Miután lementek a produkciók, mindenkinek fel kellett állnia, hogy megtegyék azt a bizonyos esküt. A szecskák egy elég érdekes pózban szavalták el a szöveget, majd következett a várva várt pillanat, az eredményhirdetés!

Mielőtt elmondanám, ki lett a nyertes osztályt, azt is meg kell említeni, hogy ezúttal ez csak egy szimbolikus jelentőségű győzelem, mert a későbbiekben már minden végző osztály részt fog venni a diákpolgár-avató szervezésében.

Dobpergést kérek tehát, mivel a nyertes osztály...

...A 9.F lett! 

Gratulálunk a humános osztálynak, nagyon ügyesek voltak!

Természetesen a többi osztály is dicséretet érdemel, és köszönjük szépen a 12.C osztálynak (és Jaszenovics Sándor tanár úrnak) az esemény megszervezését.






A képgaléria erre a linkre kattintva megtekinthető.
(Fotók: Nagy Enikő 11.F, Szabó Fanni 10.B, Tamás Tia Sáron, 10.B)

Írta: Kuti Eszter, 9.F


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek

József Attila halála - az örök rejtély

A ballagási szokásokról