Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek

Hallhatuk már mind azt a megállapítást, hogy a zsenialitás és az őrület kéz a kézben járnak. Vajon ez tényleg igaz? Nos, ezt nem lehet biztosan megmondani, ám az kétségkívül kinyilvánítható, hogy a költők, írók valamelyest másképp látják a világot, épp ettől lesznek műveik olyan kiemelkedőek, meghatóak. De honnan ered ez az érdekes világszemlélet? Nos ez sok esetben mentális zavarra, betegségre utalhat ugyanis ilyen helyzetben a költők, írók borúsan, komoran látják a világot és olyan összefüggéseket vélnek felfedezni, amit egy egészséges ember nem. Ettől függetlenül nem mondható ki teljes bizonyossággal, hogy minden költő, író mentális betegséggel küzd ám érdemes megfigyelnünk a magyar irodalom néhány jelentős alakját, akiknek életük során felütötték a fejüket ilyen jellegű problémák, és ezek sokszor művészetükre is kihatással voltak. Azt is meg kell jegyezni, hogy a tudomány mai szóhasználata nem feltétlenül ugyanúgy határozza meg ezeket az állapotokat, mint ahogy akkor gondolták, vagy mint ahogy a versekből következtethetünk.

József Attila
A költő halálát rejtélyes körülmények övezik, és máig nem egészen tiszta, mi történt valójában. Öngyilkosság vagy véletlen műve volt az 1937-ben Balatonszárszón bekövetkezett halála? Egy tehervonat vagonjai között mászott át, így érte a halál. Baleset is lehetett, ám a súlyos mentális problémák és az erős szuicid hajlam másra enged következtetni. József Attila gyermekkori családi környezete meglehetősen káros volt a lelkiállapotára. Anyja depresszióval, míg apja alkoholizmussal küzdött és dühkezelési problémái is voltak. A költő ezáltal örökölte a depresszióra való hajlamot és az impulzivitást is. Korán árva lett. József Attila élete során a szanatóriumot is megjárta, mikor Vágó Mártával való kapcsolatuk véget ért. Több pszichiáter is kezelte az évek alatt. Abban az időben skizofréniát állapítottak meg nála, viszont a mai ismeretek alapján tünetei inkább utaltak borderline személyiségzavarra és súlyos depresszióra. A borderline zavart az instabilitás és szélsőséges változások jellemzik. Depressziós tünetei igazán akkor mutatkoztak meg mikor a szanatóriumban sokszor nem evett és egésznap csak sírt, magába fordult. A költőnél megjelent a kisebbségi érzés is, mikor Flórával alkotott egy párt, a kapcsolatuk kezdetén tünetmentes volt, ám később ismét megjelentek a depressziós tünetei ugyanis úgy érezte, nem méltó a lányhoz. Halála előtti verseiben megmutatkozik az erős halálvágy. 1937-ben orvosi javaslatra leírta legbelső gondolatait a Szabad ötletek jegyzéke című kötetben, amely egy máig vitatott téma, hogy jó döntés volt-e nyilvánosságra hozni. Egyik utolsó verse az 1937-ben megjelent Tudod, hogy nincs bocsánat. Ebben is felfedezhető a költő komor hangulata.

TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT (részlet)

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed. […]

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Juhász Gyula
Juhász Gyula a magyar szerelmi költészet egyik legmeghatározóbb alakja. Verseit jellemzi az örök, ám reménytelen szerelem. A költő nevéhez szorosan kötődik múzsája, Anna neve is. Szerelmes verseit többnyire neki címezte, ám ez a szerelem soha nem teljesedett be. Életében rengeteg csalódás érte párkapcsolatok terén, amit depressziója jelentősen befolyásolt. Rendszeresen kezelték idegklinikákon. Napokig nem evett és nem érdekelte semmi, sokszor az ágyból sem kelt ki, emellett alvászavar is gyötörte. Voltak idők, mikor javulás mutatkozott ám ez csak átmeneti állapot volt, mindig visszaesett. Depresszió mellett szorongással is küzdött. Ez a depresszív világnézet hatással volt verseire is a kezdetektől fogva. Mikor a Szegedi Klinika Kálvária utcai klinikai idegosztályán állt kezelés alatt, a klinika kertjében sokat ücsörgött egymagában, szerencsétlen helyzet volt, hogy a közelben volt egy temető, amiről Juhász Gyula egyik utolsó művében a Temetés című versben említést is tesz. „Aranyosan és feketén döcög Szent Mihály lova őszi fák között […] Csak egy gyerek s egy költő, két gyerek bámulja még tovább a szekeret.” (Temetés, 1934) Több öngyilkossági kísérletet is elkövetett. Míg 1937-ben sikerült is eldobnia életét, gyógyszermérgezéssel végzett magával a költő.

Babits Mihály
Babits Mihály iskolán névadója is küzdött mentális problémákkal. Édesanyjánál házassága első éveitől kezdve váltak felfedezhetővé különböző pszichiátriai betegségek, többek között bipoláris zavar. Így hát Babits bipoláris zavarának kialakulásában kétségkívül a családi háttér is közrejátszik. Babits Mihály egyetemi évei után visszahúzódóvá, magányossá vált. Kortársai is sötét, magányos, szomorú emberként látták. „Hangja szomorú, mint egy verssor. Babits magányos, fekete ember […]” (Márai Sándor). Mélabús és társaságkerülő volt. Szociális fóbiára utaló magatartása volt. Bipoláris zavarra megmutatkozik munkásságában is, ugyanis jellemző volt rá a periodicitás, vagyis voltak úgynevezett „aktív időszakai”, ez a bipoláris zavarban a mániákus fázisra jellemző, és voltak az úgynevezett „költői válság időszakai”, ami a bipoláris zavarban a depressziós fázisra jellemző. Mániákus fázisban sorra ontotta magából a verseket, regényeket, míg a depressziós fázisban képtelen volt az írásra. 1930-ban írta a következő sorokat, ami szintén betegségére utal:

"Látom a ködöket
téli reggeleket,
hétfőket, keddeket,
napokat, heteket…
Nem írok verseket,
beteg vagyok, beteg.
Beteg vagyok, beteg.
Nem írok verseket."

Márai Sándor
A 20. század egyik leghíresebb írója a példa arra az esetre, hogy nem mindig örökletes a depresszió, illetve, hogy bármikor jelentkezhet életünk során. A sikeres író egészen élete utolsó éveiig nem mutatott mentális betegségre utaló panaszokat. Az író életét szentelte a szocialista ideológia elleni küzdelemnek. Végrendeletében meghagyta feleségének, hogy ne hagyja megjelenni műveit, ameddig helyre nem áll Magyarország helyzete. Ám Márai túlélte feleségét. Élete utolsó éveiben sorra vesztette el szeretteit. Utolsó három évében gyakorlatilag teljesen egyedül maradt. A magyar helyzet elől San Diegoba menekült írót a honvágy is gyötörte, és a rákos megbetegedés is kínozta. Ezen tényezők mellett nem túl nagy meglepetés, hogy mély depresszióba esett. Teljesen elkeseredett és magányos volt. Ezen állapotnak az 1989. február 21-én bekövetkezett öngyilkossága vetett véget.




Írta és szerkesztette: Kovács Adrienn

Források:

Képek forrásai:

Megjegyzések

  1. Nagyon érdekes cikk! Csak annyit jegyeznék meg, hogy ennyi év távlatából nehéz a mai pszichiátriai, orvosi stb. fogalmakkal jellemezni az adott költők helyzetét, állapotát. És bár szeretünk minden gondolkodtató, komoly verset "ledepressziósozni", nem biztos, hogy ezzel a fogalommal kell mindig élni. :) De köszönöm, hogy olvashattam az írást!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Dicshimnuszok a DÖK Elnökséghez

Mars kolónia (tantermi színház, beszámoló)

Itt a suli, visszatértünk!