Filmajánló: Eli könyve (The Book of Eli, 2010)


„Mintha védené őt valaki. Mintha sebezhetetlen lenne.”


Az Éli könyve (The Book of Eli) című filmben a történetünk főhőse, Éli (Denzel Washington) egy morcos, eltökélt férfi, akiről eleinte csak annyit tudunk, mindent megtesz a túlélésért, és azért, hogy egy rejtélyes könyvet eljuttasson nyugatra. Az első néhány jelenetben megismerkedhetünk a nyomasztó, háborút követő környezettel, melyben utazik; kiszáradt holttestek, dögevésre kényszerült emberek és állatok: a posztapokaliptikus hangulat megalapozva. Útja közben Éli betéved egy városba, ahol jóval, rosszal is megajándékozza a sors (vagy valamilyen másik erő?).

Egy fogadóban áll meg azzal a céllal, hogy üres vizesüvegét megtöltse, de összeakad egy rosszakaró bandával, akiket főhősi titulusához híven szépen lekaszabol, ugyanis a szép szóra képtelenek hallgatni. Kedvenc ölebeit hullaként látva a földön megérkezik első számú rosszfiú, a Carnegie (Gary Oldman) névre hallgató, minden értelemben gazdag hatalommániás. Ő is egy nagy álommal rendelkezik--azonban ez kicsit sem olyan nemes, mint egy fontos írás eljuttatása annak méltó helyére--: uralni akarja a (nagy háború után megmaradt) világot. Egy könyvet keres ennek eléréséhez, és nem is akármilyet: pont azt, ami Élinek is oly fontos.

Küzdési képességeit látva Carnegie megpróbálja becserkészni a puhíthatatlan Élit, aki egyáltalán nem partner a haverkodásban. Az eltökélt férfi azonban nem hagyja ezt a kiváló harcost olyan könnyen békén, sikerül még egy éjszakára magához közel tartania. Beveti titkos fegyverét is: vak élettársának gyönyörű lányát, Solarát (Mila Kunis). Éli tiszta lélek, és másokat se mocskol be, így elutasítja az odakényszerült lány által ajánlott élvezeteket, inkább meghívja vacsorára. Itt elmond neki egy imát evés előtt, ez a néhány szó pedig annyira felkelti a hölgy érdeklődését, hogy másnap megpróbálja őket elismételni az édesanyjának. Persze Carnegie, aki mindenhol ott van, meghallja az ismerős sorokat, és azonnal kérdőre vonja Solarát. Szegényt ismét kényszeríteni akarja a férfi, hogy mondjon el mindent a könyvről, amit látott Élinél, de a lány nem emlékszik sokra.

Így kezdődik el az üldözés. Carnegie a szökésben lévő Éli nyomába ered, aki másodszorra is elveri az útjába állókat. Példájára Solara is úgy dönt, itt az ideje, hogy megszabaduljanak a hatalommániás férfi sanyargatásaitól, így ő is útnak indul. Éli mellé szegődik, aki eleinte nem kér a partnerségből, de később beavatja könyve titkaiba a kitartó lányt.

Az ő történetük ez a film, ahogy életükért és a kezükben tartott reményért küzdenek egy szinte végtelennek tűnő úton. Megmutatja, mennyi mindenre képes az, aki teljes szívével hisz valamiben, legyen az jó vagy rossz. Emlékezteti a nézőket arra is, hogy milyen fontos azt értékelni, amink van, nem mindig jobbra vagy többre vágyni. Minden egy óriási háború után játszódik, amikor, Éli szavaival élve, az emberek azokat a dolgokat dobálták ki az ablakon, amikért utána utolsó lélegzeteikkel küzdöttek.

A Biblia is létfontosságú része ennek az eseménysornak, mert elsősorban reményt ad. A remény pedig egy olyan erőteljes érzés, amiről nehéz lemondani. Ezért kell annyira Carnegie-nek is. Ő a hit hatalmával szándékozik uralkodni a többiek felett, pedig ezt a hatalmat olyan sok jóra is lehetne fordítani…

Ezekkel a gondolatokkal ajánlom mindenkinek az Éli könyve című filmet, amely elgondolkodtat, de meg is rémít egy lehetséges jövő képével.

Írta: Magyar Júlia 9.B

A film IMDB oldala: KATT.
Trailer: KATT.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek

József Attila halála - az örök rejtély

Szendrey Júlia, a nő és az ember