Március idusa: Nem csak a férfiak forradalma, avagy 1848 kevésbé ismert nőalakjai


Kép forrása: mult-kor.hu
Az 1848. március 15-i forradalomban résztvevő férfiakról már mind rengeteget olvashattunk a tankönyvekben, és hallottunk róluk az iskolai órákon, a televízióban és más helyeken, míg a nők nagyon is fontos szerepéről ezen a napon csak csekély, hol-hol felröppenő történetfoszlányokat tudhattunk meg. Összegyűjtöttem pár információt néhány nőről és a tevékenységükről, mert ezek igenis megállják a helyüket a férfiak tettei mellett. Hiszen ha például belegondolunk, az általuk készített kokárdák, zászlók és más szimbólumok szerfelett fontos szerepet játszanak a magyarság hagyományaiban, ráadásul nem is csak ezek fűződnek a nevükhöz a forradalom és a szabadságharc idején.

Igazi szerelmi ösztönzés, hajtóerő

Laborfalvi Róza és Jókai Mór a forradalom napján a Nemzeti Színház Bánk bán című előadásának félbeszakítása közben látták meg egymást, mikor Jókai éppen beszédet tartott a nézők csillapítására. Róza a függöny mögül kibújva egy kokárdát tett Jókai mellére. Itt megkezdődött szerelmük, és attól függetlenül, hogy rengetegen ellenezték ezt a kapcsolatukat: összeházasodtak.

Valószínűleg Laborfalvi Róza hatására, vagy legalábbis Jókainak a nő iránt érzett hatalmas szerelme következtében készülhetett el a március 19-én az Életképekben megjelent a Nőszabadság című cikke is, amelyet a nők egyértelműen, és szerintem érthető okokból, lelkesen fogadtak. 

A nővérek és politikus feleségek: Zichy Karolina és Zichy Antónia

Megemlítenék egy lánytestvérpárt is: Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök feleségét, Zichy Antóniát, és húgát, Gróf Károlyi György házastársát Zichy Karolinát. A két nő a háttérből segítették férjeik politikai munkáját, és jelentős szerepet játszottak a magyar társasági élet formálásában is. Magyar ruhákat hordtak, a báljaikon magyar táncokat jártak, és bátran beszéltek magyarul. Lehet, hogy nélkülük nem lett volna eredményes a magyar kultúra bevezetése ezekbe a társasági közösségekbe.

Az Országos Magyar Gazdasszonyok Egyesületének egyik alapítója: Damjanich Jánosné

Damjanich János özvegye is bátran kimutatta a szabadságharc emléke iránti elkötelezettségét. Az előbbiekben említett Zichy Antóniával 1861. március 15-én megalapították az Országos Magyar Gazdasszonyok Egyesületét, ahol a honvédek árváit vették gondozásba. Ezenkívül ez az egyesület rengeteg jótékonysági akcióval terelte magára a figyelmet.

Akik igazi női példaképek lehetnek a lányok számára: Teleki Blanka grófnő és Leövei Klára

Teleki Blanka 1846-ban egy leányneveldét hozott létre, és március 15-én az intézetben maga szavalta el a Nemzeti dalt a diákoknak. Az iskola egy másik tanárnője, Leövei (Lövei) Klára szintén fontos női szereplője volt a forradalomnak. Ő volt az, aki kivitte a lányokat a márciusi forradalom utáni népgyűlésekre a Nemzeti Múzeum kertjébe. Merész tetteik és más tényezők miatt 1851. május 13-án mindkét nőt letartóztatták.

A női főhadnagy: Lebstück Mária

Voltak nők, akik nem csak otthoni vagy más szerepükről adtak tanúbizonyságot, hanem a harcok, csaták színterén is. Egyik leghíresebb példa erre Mária főhadnagy, azaz Lebstück Mária, aki a forradalom idején Bécsben élt, amikor úgy döntött, hogy katonának áll. Eladta egyik fülbevalóját, abból vásárolt magának férfi öltözetet, majd levágatta a haját is, és apja nevét (Lebstück Károly) „igénybe véve” beállt a hadseregbe. Ehhez tényleg kell aztán ambíció! (Alakja ihlette Huszka Jenő Mária főhadnagy című operettjét - A szerk.)

„Az összes tábori korházak főápolónője”

A fenti kitüntetést Kossuth adta egyik húgának, Kossuth Zsuzsannának, ám nem minden hadseregparancsnok szerette volna alávetni magát Zsuzsanna vezetői szerepének, hiszen ő mégis csak egy nő. Ez pedig megnehezítette a helyzetét. Zsuzsanna azonban megszervezte a hadiápolást, és bejárva az egész országot mintegy 72 tábori kórházat hozott létre.
Sajnos viszont, mint sok nő, ő is elvesztette férjét. Az emiatt keletkezett letargiából a szabadságharc, és a hazájáért érzett tenni akarás tudta kiragadni.

Aki nem csak Petőfi Sándor felesége volt

Miközben március 13-án Petőfi egy rendkívül fontos verset írt, a mindenki által ismert Nemzeti dalt, hitvese, Szendrey Júlia piros-fehér-zöld színű fejkötőt varrt magának. Szendrey Júlia volt az, aki Petőfi mellére tűzte az egyik első piros-fehér-zöld kokárdát, amit francia mintára készített el. Júlia rengeteget segített férjének, és folyamatosan támogatta őt. És nem csak a magyar nemzeti kokárdák köthetőek hozzá, hanem az is, hogy állítólag Magyarországon az első nők között volt, aki rövidre vágatta haját, nadrágot hordott, és szivarozott. Bár Gyimesi Emese irodalomtörténész szerint ez utóbbi információk inkább olyan személyektől származhattak, akik nem egészen szimpatizáltak Júliával.

1849 áprilisában Júlia egy röpiratban arra kérte Magyarország hölgyeit, hogy küldjék harcba a család férfi tagjait. Ő pedig férjével utoljára 1849. július 20-án Tordán látta egymást, mikor Petőfi Bem seregéhez csatlakozott. Ezután már csak a segesvári csata után érkezett levél Petőfi állítólagos elestéről, ami persze mindmáig egy nagy kérdés.

Szendrey Júliáról ismeretes dolog, hogy Petőfi halála után elég korán férjhez ment, amelyet nem néztek jó szemmel, és az évek során rátapadt a hűtlenség bélyege. Nem annyira ismert tény--de szerintem nagyon fontos--, hogy Júlia költőként és műfordítóként (pl. Andersen-mesék) is tevékenykedett. Úgy hírlik, néha bele is írt Petőfi írásaiba. (Naplója, levelei hozzáférhetőek, és az utóbbi időben nagy érdeklődés övezi őket. - A szerk.)

Bár a második házasságából négy, Petőfitől pedig egy gyermeke született, soha nem találta meg a boldogságát, az alábbi verse is erről tanúskodik.


Szendrey Júlia: Keserű kín

Keserű kín és gyötrelem
Volt énnekem a szerelem;

Ami másnak életet ad,
Az hozza rám halálomat.

Meghaltam én réges-régen,
De nem nyughatom békében,
kísértetként járok, kelek,
Keresve, mit nem lelhetek.

Keresve a boldogságot,
Mire sehol nem találok;
Mi messziről annak látszik:
Árny, mint én, mely velem játszik.

Hogyha közelébe érek,
Rémképétől elszörnyedek
S futok vissza koporsómba
Új kínoktól ostorozva.

S rám vonom a búbánat szőtt
Gyászos halotti lepedőt,
S várom, hogy az ég majd megszán,
Hogy majd meghalok igazán.


Források:

https://afuzet.hu/szendrey-julia-keseru-kin/
https://mult-kor.hu/a-petofi-legenda-aldozatava-valt-szendrey-julia-20180906
https://hvg.hu/kultura/20181229_Szendrey_Julia_Egy_no_tobb_mint_csak_asszony
https://mult-kor.hu/20110314_noi_sorsok_184849ben
https://wmn.hu/kult/50426-nem-csak-apoltak-es-varrogattak--izgalmas-noi-sorsok-az-1848-as-forradalombol
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Jokai-jokai-mor-osszes-muvei-1/cikkek-a-forradalom-evebol-16A4D/eletkepek-1848-marcius-19-16A4E/noszabadsag-16A9E/
https://kepmas.hu/hu/mit-csinaltak-a-nok-marcius-15-en
https://ficsakblog.hu/1848_marcius_15_e_es_a_nok.html
https://liget.ro/regmult/nok-marcius-idusan

Írta: Hős Patrícia 9.F

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Valentin hét: Bújj idén Valentin napkor Lara Jean bőrébe

Mars kolónia (tantermi színház, beszámoló)

Dicshimnuszok a DÖK Elnökséghez