Ti küldtétek #27 - lebegek (diákvers)

(kép: istockphoto)

lebegek

a vízfelszínen lebegek, csillagot ábrázolva,
a hullámok mint mások szavai rajtam
átgázolva,
be-be nyelem a vizet, de le nem merülök,
csak lebegek ott, néha megfeszülök
meg, mikor valaki hozzám ér, egy hangot
hallok,
segítséget nyújt, felriadok,
nézek némán, értetlenül
érzem, hogy valamelyik végtagom merül,
a hang most kéz lett, elkapott
és egy pillanat alatt újra felhúzott,
a víz mint az ágy, úgy ölel körbe,
mint amikor a lábam gyökerezik a földbe,
mikor a víz ellep, agyam engem is meglep,
néha sokkol, míg a testem ott dekkol,
beszélni nem tudok, összes hangszálam elhagyott,
mintha a mellkasom vízzel lenne töltve,
úgy szenvedek üvöltve,
torkomban is érzem, de csak várok tétlen,
várok a mentésre csendben, szemem meg sem
rebben,
ne hagyj most cserben, hogy a víz nyerjen

(N. H., 10. évf.)