Ti küldtétek #34 - Nádasdy Ádám: Hordtam az irhámat (könyajánló)

"Csak olyan ember tud egy másikat biztonsággal szeretni, aki maga stabil. Aki elbírja a súlyát."

"Nádasdy Ádám költő, nyelvész, műfordító. 1947-ben született Budapesten." Így tájékoztat a könyv hátsó borítóján a szerkesztő pontosan annyi időt vesztegetve ezzel a biográfia adatokra, amennyit az szerző jónak láthatna, hiszen a tárca- és novellasorozat az író életének bizonyos konkrét pillanataitól jut el a filozófiáról, kultúráról, történelemről és társadalomról alkotott értekezésekig. Érdekesnek találtam Nádasdy Ádám hozzáállását és karakterét, írásának stílusát, ezért is esett a választásom éppen erre a műre.

Az első fejezet egy családi betekintés, Nádasdy Ádám és Várkonyi Benedek beszélgetése. Ebből kiderül az író „nagypolgári" státuszáról alkotott véleménye, kapcsolata a szüleihez, foglalkozásaikhoz, valamint fény derül egy multikulturális, szerteágazó rokonság történetére, és arra, hogyan hatott rájuk a történelem. Mindezt persze drámával és humorral egyaránt vegyítve kapja meg az olvasó.
Innentől kezdve a könyv szerkezetében felbomlani látszik a lineáris narratíva. Noha a premissza, vagyis a kiindulópont (illetve bármelyik másik fejezet) szerepe nem fontos a könyv egyes fejezeteinek megértéséhez, a szerző--ahogy az az utolsó oldalon is olvasható--szinte mindegyik írást ("néha elég alaposan") átdolgozta, hogy a következetesség megmaradhasson. Így létrejött egy lineáris olvasat is, ami megjutalmazza azt, aki nem csak válogat a fejezetek között. Több kisebb elbeszélés hordozza tehát a fontos pillanatokat, mindegyik bepillantást nyújthat egy olyan világba, ami számomra komplexebb és érdekesebb élmény, mint egy puszta önéletrajzi értekezés.

A tárcasorozat középpontjában egyértelműen az író belső érzései, saját világa, világnézete áll. A fejezetek sokszor nem egymás után következnek időben, többször találkozhatunk elhallgatásokkal, ezáltal a szöveg nem is tekinthető egységes vagy hiteles önéletrajzi műnek. Ámde pontosan emiatt lesz érdekes a könyv személyes olvasata, hiszen az író--kiindulva a gyermeki vizsgálati időszaktól, eljutva a felnőtt tapasztalati korszakáig, majd megtalálva az egyensúlyt a hétköznapi, mégis humoros, és a filozófiai tartalom között--tökéletes összhangban fűzte össze a történeteket. Ennek megfelelően a stílus sokszor könnyedebb, az elbeszélésmód közvetlen, személyes.

A narrátori szerepben Nádasdy Ádám életének különböző eseményeiről beszél, mint például az orosz okkupációról, annak hatásairól a hétköznapokra, a gazdag ausztriai rokonokról, akik egy focimeccs ürügyével látogatták meg a szerző családját, ami valójában pénzügyi okokból történt.
Ezen kívül szó esik a velencei ismerősökkel történt különös luxus uzsonnáról, mely ismerősöknek menekülnie kellett Pulából 1945-ben, és, bár így megváltak a jómódúságtól, az életről alkotott nézőpontjukról és vidámságuktól soha nem mondtak le. „Nem savanyú-szegények, hanem vidám szegények, olyan olaszosan.”- írja a szerző. Özvegyek, őrültek, szegények, pénzesek, úgy tűnik, válogatás nélkül mindenki szerepet kap ezekben a történetekben. Az író továbbá (elengedhetetlen tényezőként) kitér még az angol nyelvvel való szoros kapcsolatára, persze itt is érezteti az akkori idők atmoszférájának hatásait a nyelvtanulásra.

A könyv felénél viszont átalakul a téma, és inkább olyan elbeszélések kerülnek a középpontba, amelyek visszautalnak a már elmesélt politikai és társadalmi hatásokra, így ezzel innen inkább a kritikára, és az író személyes véleményéire helyeződik a hangsúly.
Az egyik legfontosabb vonal itt a múlt jelenre gyakorolt hatása, annak tényezői és a "Rend" fogalma. Ezekben a szövegekben az egyensúly továbbra is fennmarad a személyes és filozófiai tartalom között. Számomra a legkiemelkedőbb fejezet az, amelyben a szerző (a tökéletes "híd" metaforával. amelyet anno a nagyapjától hallott) kifejti, hogy a szerelmi életbeli viszontagságainak oka a ő személyes éretlensége.

Az író, Nádasdy Ádám "külföldinek", idegennek tartja magát egy olyan környezetben, amely a legváltozatosabb módon tudta alakítani az életét. „Az ember mindenütt otthon van, és ahol nincs, oda nem kell menni.” Úgy gondolom, hogy ez az életút pont arra ad bizonyítékot, hogy a szerző minden megnyilvánulásában csak azt a szerethető és intellektuális jellemét mutatta, ami végül egy sikeres és másokra ható életút megteremtéséhez vezethet. Különleges élmény volt elolvasni ezt a könyvet, hiszen bevezetett egy olyan komplex és elgondolkodtató világba, ami egyszerre meglep és kizökkent, mégis harmóniát sugall.

Gyuris Bende Ármin 12.B

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek

József Attila halála - az örök rejtély

Babits Mihály 140: Babits Mihály betegségei