Ti küldtétek #37 - Puskás Panni: Megmenteni bárkit (könyvajánló)

Kép: moly.hu
Puskás Panni leginkább kritikusi és újságírói tevékenységéről ismert. Az utóbbi években azonban két könyve is megjelent. Első kötete, A rezervátum visszafoglalása (2021) elbeszéléseket tartalmaz, a második, a Megmenteni bárkit (2023) pedig egy regény.
Azért ezt a könyvet választottam nyári olvasmányként, mert a női szereplők középpontba helyezése felkeltette az érdeklődésemet. Iskolai irodalmi tanulmányaim során úgy éreztem, hogy a tananyagban a férfi főszereplők és írók domináltak, ezért nyitni szerettem volna a másik nem szépirodalmi megjelenítésére és gondolataira. Ennek alapján arra számítottam, hogy új világnézeteket ismerhetek meg, és talán mások mellett önmagamat is jobban megérthetem.
(Az ajánló innentől apró spoilereket tartalmaz, de azért olvass tovább!)

A Megmenteni bárkit rövidebb fejezetekre van felosztva, szám szerint harmincháromra. A kötet utolsó pár fejezetének kivételével minden szereplőhöz/narrátorhoz különálló egységek tartoznak, ezek váltogatásával ismerhetjük meg a cselekményt. A későbbiekben--a második narrátor (N2) halálnak bekövetkeztével--ez az egység felborul, és az első (N1) és a harmadik narrátor (N3) szemszögéből megírt fejezeteket olvashatunk, ugyanattól a karaktertől akár többet is egymás után.
A szereplők életébe in medias res csöppenünk bele, a köztük lévő kapcsolatrendszert is lassan ismerjük meg. N1 valójában Gréta, akinek N3 a leveleit írja, emellett N2 Gréta nővére, vagyis N3 lánya, akire a leveleiben is sokat hivatkozik.

Véleményem szerint a műben meghatározó fordulópont a két lánytestvér találkozása, aminek következtében együtt tudják feldolgozni az életükben felgyülemlett traumákat. N2 a rákkal való hosszas küzdelmet követően a találkozás, valamint egy bevándorló megmentése után tér végső nyugalomra. N1, azaz Gréta pedig--bár eleinte nem tudja elfogadni nővérének megtalálását, majd elvesztését--később képes lesz egy kiegyensúlyozott életet folytatni.
N3 viszont mindezeket teljesen máshogy éli meg, hiszen nagyobbik lányát úgy veszítette el, hogy évek óta nem is beszéltek, kisebbik lánya pedig a leveleit olvasva a gyerekkori sérelmek miatt végül megszakítja vele a kapcsolatot. Így az anya végül teljes mértékben a hit felé fordul, ami a karakterét megismerve számomra egy váratlan megoldás volt, hiszen korábban kicsit sem élt istenfélő életet. A kötet Gréti párja, Tuna szemszögének megmutatásával fejeződik be, aki--bár csak egy fejezetet kapott--a lány életének egy többször visszatérő szereplője volt.
A lezárás nem tekinthető teljesen befejezettnek, hiszen az életük egyetlen kiragadott pillanatát meséli el, ami semmilyen formában nem utal arra, hogy hogyan alakul kettőjük jövője.

Saját értelmezésem szerint a könyv általánosságban a boldogság kereséséről és a különböző emberi életek és sorsok bemutatásáról szól. Ezt természetesen úgy a legkézenfekvőbb megmutatni, ha az ember több karakter szemszögéből ismerteti a körülöttük lévő világot. A két fiatal szereplő élethelyzetei hasonlónak tűnhetnek elsőre, ám a helyszínek, a lelkiállapotok és a munkájuk megismerése után össze nem téveszthetővé válnak. A harmadik szereplő viszont egy több élettapasztalattal rendelkező, és a másik kettőtől gyökeresen eltérő figura, amit az elbeszélésmód is maradéktalanul érzékeltet.

Az első narrátor (N1) elbeszélésmódja kötetlen, az olvasóban olyan hangulatot kelt, mintha ezer éve ismerné a őt, hiszen baráti hangnemben meséli el a vele történeket. A vesszőkön kívül más írásjelet nem találunk, az egész egy végtelennek tűnő mondat, így a narráció élőbeszédszerű. Ez a szereplő (leginkább önmagával kapcsolatban) szívesen él az irónia eszközével. Szókimondósága páratlan: ,,az első gyerekkori emlékem az, hogy nagyon fel vagyok baszva”.
A második narrátor (N2) ennek az abszolút ellentéte, hiszen ő tárgyilagos és érzelemmentes. Tőmondatokban, idegenkedő és kissé távolságtartó stílusban kommunikál, legalábbis a könyv jelentős részére ez jellemző.
A harmadik narrátort (N3) lányának írt leveleiből ismerhetjük meg, az ő elbeszélésmódja a hétköznapi levelekhez hasonló, nincsenek különösebb ismertetőjegyei.

Számomra meglepő és érdekes volt a vallási és bibliai motívumok, illetve a Santa Lucia-metafora használata. (Santa Lucia vagy Szent Lúcia a szembetegségben szenvedők és a vakok védőszentje.)
A menekültek kimentésének leírásakor a tutajon evickélést az elbeszélő Noé bárkájának történetéhez hasonlítja: "Isten szól hozzánk: 'Szálljatok ki a bárkából!'". N2 élettársa, a fokozatosan megvakuló festőnő pedig Santa Luciát idézi; a két nő élete között gyakorlatilag párhuzamot von a történet. "Santa Lucia dühöng", hangzik el egy ponton, amikor egy alkalommal Maria saját rosszabbodó állapota miatt ideges lesz.

Összességében úgy gondolom, hogy a könyv témája mindenképpen fontos. Külön tetszett, ahogy változatos problémákat érintett, legyen szó káros szenvedélyekről, szexualitásról vagy akár Istenről. Több olyan dilemmát is megfogalmaz, ami számomra eddig ismeretlen volt, vagy amin korábban nem gondolkodtam el alaposabban. És bár ezeket izgalmasnak éreztem, a történetvezetést itt-ott vontatottnak találtam, így nem mindig tudtam élvezettel olvasni a könyvet.
Az viszont, hogy a szereplők közötti viszonyok milyen érdekesen alakultak végül, feledtetni tudta mindezt, hiszen a végkimenetel számomra kiszámíthatatlanul és meglepetésszerűen alakult.

Druskóczi Anna Eszter 12.B

Néhány kritika:


Könyvtrailer:


Nyáry Krisztián interjúja a szerzővel:



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek

A ballagási szokásokról

A Csikágó - Karvaly Sára könyvajánlója