Szendrey Júlia, a nő és az ember

Szendrey Júlia, 1859 (wikipedia)

Az 1848.március 15-én kitört forradalom és az azt követő szabadságharc emlékének margójára.

Egész életemben foglalkoztatott a női felelősségvállalás (a korom a nívós 17 év, bár biztosra veszem, a későbbiekben is fontos lesz számomra ez a téma).

A gyakran emlegetett feltétlen odaadás, gondoskodás. A mélyről jövő erő, késztetés a dolgok elrendezésére, ha tetszik tisztítására, rendberakására, amely általánosságban a nememet jellemzi.

De mi vagyunk a bűnbakok is, az örökké hibázók, a nyerhetetlen perbe fogott boszorkányok.

Tulajdonságainkat elvárás övezi, a társadalom, a család nem működik enélkül, nem működik nélkülünk sem, mégis sokunkat sok okból meghurcolnak.

De vajon lehetséges-e a felülemelkedés?

A kép távoli szemléletével, a mások, de főleg a magunk szemében áhított megtisztulás?

Cikkemben Szendrey Júlia életét bemutatva szeretném ismertetni női sors történetekben lelhető hasonlóságot, az általános igazságot, amellyel a későbbi korok, illetve maga az elkövető, a karaktergyilkos csak túl későn, vagy soha sem szembesül.

SZENDREY JÚLIA SZEMÉLYE ÉS "SUGARA"

„Én megvallom, hogy nem találtam olyan szépnek, mint aminőnek Sándor versei megörökítették: alacsony termete volt, egészséges arcszíne, de férfias metszésű szája; mindegyik szeme szép volt külön, de a kettő között nem volt összhangzás; amellett rövidre nyírott hajat viselt; s éppen úgy tudott ember nem viselte divatokat kitalálni, mint Sándor.” (Jókai Mór)

Szendrey Júlia megosztó volt, vagy gyűlölték, vagy imádták, de közömbösen, hűvösen nem lehetett hozzá viszonyulni. A visszaemlékezések mind Júlia kisugárzását, különös intellektusát emlegetik. Merész volt és extravagáns, kora elvárásaitól és normáitól egyértelműen különbözött. Környezetét az ítélkezésre késztette, megmagyarázhatatlan jellemén keresztül vált különlegessé.

Külleme eltért a kor női ideáljától. Ki­fe­je­zet­ten vé­kony al­ka­tú lány volt, az egyik sze­mé­re kan­csa­l is, haját rövidre vágatta. Otthonában nadrágot viselt, fe­jén pi­ros fez­zel, sza­lon­já­ban a föld­re szórt tö­rö­kös pár­ná­kon kí­nál­ta hellyel fér­fi ven­dé­geit. Fe­ke­te­ká­vét ivott és szivarkát szívott, tetteivel aktívan tért el a szokottól, az elvárttól. Vonzereje mégis erős volt, így sokan szemet vetettek rá. A Petőfi-féle forradalmi körből is lelhetünk csodálókat).

MINT LEÁNYGYERMEK

“Hálámat megújítván ezerszer csókolom édes anyámék kezét, ahogy a kedves nagymamának is és gyermeki szeretettel és hálával maradok drága anyámnak holtig legengedelmesebb leánya, Júlia.”

Júlia gyermekéveit nem otthon, hanem leánynevelő intézetben töltötte, ez akkoriban szokatlannak számított. Erre azért volt szükség, hogy "felfelé" házasodhasson, amely apja szerint csak a megfelelő neveltetést követően válhatott lehetségessé. Mezőberényben és Pesten is nevelődött, nyelveket, kézimunkát, muzsikát, táncot, festést és illemet tanult.

MINT A NEMZET MENYASSZONYA

„Én nem értem önmagamat; soha illy zsibbadságot nem is képzeltem, mint millyen most ólomnehezen nyugszik keblemen.” (Szendrey Júlia, 1846. november 9)

"'Isten akaratja ellen nem történik velünk semmi': tehát az ő akaratja volt, hogy megismerjem őt, hogy pillanatokig csak az ő birásában higyjem boldogságomat; s most ismét az isten akarta, hogy e hitemet szétdulja a világ, hogy emléke számomra csak egy fájdalomtenger legyen, mellybe örömeim merülnek; de isten mindenható, teheti, hogy ez változzon bennem, hogy boldogságomat egy más, ha tán nem olly szép világban is, föltalálhassam." (Szendrey Júlia, 1846. december 8.)

Szendrey Júlia egy bálon találkozott Petőfivel, ahol azonnal kinézte magának a férfit, ő azonban ekkor még Prielle Kornélia színésznőbe volt szerelmes, és őt akarta feleségül venni. Persze ugyanakkor vonzódhatott Júliához is.

A nő tehát önállóan választotta férjét és aktívan meg is harcolt érte, kapcsolatukért apjával szemben. Ez nemcsak az igaz szerelemért folyó, feltételek nélküli küzdelem példázata, hanem akarata érvényesítésével a saját autonómiájának követelése. Ta­lál­ko­zá­suk til­tá­sá­nak ideje alatt vá­rat­la­nul adó­dó ne­héz­sé­gek, az esetleges félrelépések (pl. Pe­tő­fi és Priel­le Kor­né­lia kap­cso­la­tá­nak, el­jegy­zé­sé­nek vagy Jú­lia más fér­fiak­kal va­ló erő­tel­jes flör­tö­lé­sé­nek hí­re-ál­hí­re) és azok tisz­tá­zá­sa, el­há­rí­tá­sa, a bi­za­lom új­raépí­té­se legalább annyi­ra volt Jú­lia munkája, mint Petőfié.

MINT A NEMZET ASSZONYA

"Kezdődött a boldogság, melly ismét jóvá tenné egy élet keserűségét. E napon együtt voltunk!... e nap óta vagyok Petőfi jegyese, s e nap óta szeretem őt jobban mint mindent a világon. Mit tettem és mondtam e napon azt nem tudom, csak annyit hogy az felér eddigi életem minden napjaival." (Szendrey Júlia, 1847. május 27.)

Júlia igyekezett hamar megtalálni helyét a Petőfi-imázskörben. A források alapján ösztönösen, otthonosan mozgott a költő sajátos szféráiban, a hírnév, a forradalmi eszménykép által megteremtett légkör sosem zavarta. Ex­cent­ri­kus lé­nye és vi­sel­ke­dé­se nem­csak re­me­kül összeil­lett Pe­tő­fi ha­bi­tu­sá­val, de ko­moly fel­haj­tó­ere­je is volt.

A kettejük hírneve, botrányaik akár ha csak a házasságkötésük körülményeit vizsgáljuk, szembetűnőek. Tom­pa Mi­hály nem jött el össze­ve­szé­sük miatt; Jó­kai, Várady An­tal és Pálf­fy Al­bert let­tek vol­na a ta­núik, de ők sem ér­kez­tek meg. A nászutat követően kiadják Szendrey Júlia a magánéletüket teljességgel feltáró naplórészleit.

Mindez elő­nyö­sen ha­tott a Pe­tő­fi-kiadá­sok eladá­si sta­tisz­ti­kái­ra, ez­zel pe­dig a Pe­tő­fi csa­lád anya­gi helyzete is biztonságba került. Júlia nem a klasszikus értelemben vett erős ke­zű gazdasszo­ny archetípus volt. A pár­kap­cso­lat­ban meg­ha­tá­ro­zó ere­jű volt a nő vé­le­mé­nye, amelyet a nyilvánosság előtt is gyakran kifejtett. Fér­je sze­mé­lyes kap­cso­lat­rend­sze­ré­nek vagy el­vi prob­lé­mái­nak, esz­méinek (pél­dául Pe­tő­fi Jó­kai­hoz vagy Va­chot­thoz va­ló vi­szo­nya, az 1848-as már­ciu­si for­ra­da­lom el­vei) be­fo­lyá­so­lá­sa, ala­kí­tá­sa sem volt ide­gen tő­le. 

MINT HÁTORSZÁG

"Levelet kaptam Sándoromtól és szabad neki felelnem... Nem hiában állt sárga rózsa asztalomon, midőn e levelet kaptam, mert ennek olvasása után az írígység kezdett bennem lakni, pedig eddig ez érzésről semmit sem tudtam." (Szendrey Júlia, 1847. június 2.)

"Éltetek kiegészítő része lehet egy illy lény szerelme, de annak fő-kelléke nem." (1848. október 2.)

A forradalom és szabadságharc idején Júlia férje otthon tartása és a hazáért, a szabadságért vívott küzdelembe, harcba küldése között örlődött. 1848 ok­tó­be­ré­ben még ezt ír­ta nap­ló­já­ba:

"Milly di­cső hi­va­tás is ez! most, mi­dőn fér­jünk, ked­ve­sünk fegy­vert ra­gad­va ro­han a hon meg­men­té­sé­re vé­res har­czot küz­de­ni, most mi­dőn min­den pil­la­nat ha­lált hoz­hat éle­tünk leg­drá­gább kin­csé­re, mit csi­ná­lunk, mit csi­nál­ha­tunk mi? […] Mit csi­ná­lok én ad­dig, míg Sán­do­rom oda van? én, ki előtt az élet sem­mi­té­rő utá­la­tos te­her vol­na Sán­do­rom nél­kül?"

1849 ta­va­szán Jú­lia vé­gül a ha­gyo­má­nyos asszony­sze­rep­ből nyíltan kilépve a „ha­zá­ja höl­gyei­hez” szólt. A publikációban egyértelműen kijelenti, öle­lé­sük „gyö­nyör­tel­je­sebb”, sze­rel­mük „üd­vö­zí­tőbb”, ha a fér­jük job­ban sze­re­ti a ha­zá­ját ná­luk és a csa­lá­di élet örö­mei­nél: „Ha se­gí­tet­ted ki­vív­ni a ha­za sza­bad­sá­gát, ak­kor jöjj epe­dő szí­vem­re, jöjj forró kar­jaim­ba”.

 Ezzel Jú­lia maga is a for­ra­da­lom szim­bó­lu­má­vá vált, hi­szen nem­csak iga­zi tá­mo­ga­tó­ja és har­cos­tár­sa volt fér­jé­nek, ha­nem a ha­za­sze­re­tet élő (női) lel­ki­is­me­re­te is.

MINT ÖZVEGY

"Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,

Én feljövök érte a síri világbol

Az éj közepén, s oda leviszem azt"

(Petőfi Sándor: Szeptember végén - 1847. szeptember)

"Amikor meghalt Petőfi Sándor, akkor a kortárs közönség azt várta volna el Szendrey Júliától, hogy vagy haljon utána lehetőleg azonnal, vagy legalábbis élete végéig a nemzet özvegyeként gyászolja. Az végképp nem érdekelt senkit, hogy ő egy önálló személyiség, sőt, van egy gyereke, akivel kénytelen boldogulni valahogy, miközben semmilyen bevétele nem volt. Egyetlen lehetősége volt, hogy férjhez megy, és ezt soha nem bocsátották meg neki" - Nyáry Krisztián, Szendrey Júliáról

A Petőfi halála okozta szim­bo­li­kus erő­ből nem ke­vés Jú­liá­ra, "a nem­zet öz­ve­gyé­re" te­vő­dött át.

Pe­tő­fi, "a nem­zet köl­tő­je", majd Pe­tő­fi, "a nem­zet ha­lott­ja", aki éle­tét ad­ta ha­zá­já­ért, és Pe­tő­fi­né, "a nem­zet asszo­nya" ké­pes volt na­gyon sok­fé­le és a ko­ra­be­li köz­ér­zü­le­tet le­fe­dő ér­zel­met ma­gá­ba ol­vasz­ta­ni: a ku­dar­cot, a re­ményt, a ha­za­sze­re­te­tet, az ál­do­zat­vál­la­lást, a le­mon­dást, a fel nem adást. 

Egy évvel később írás­ban tett nyi­lat­ko­za­tot ar­ról, hogy Pe­tő­fit ha­lott­nak hi­szi, és ke­zét egy má­sik fér­fi­nak nyújt­ja. A saját életéről rendelkezett, ezt egyhangú és hihetetlen horderejű felháborodást keltett a közvéleményben.

"Ah asszo­nyok! Tépd el le­ve­le­met, mely­ben Pe­tő­fi­né­ről ír­tam. Mind ha­zug­ság az, s én szé­gyel­lem a gon­do­la­tot, az ér­zést, mely ez asszony vé­del­mé­re és be­csü­lé­sé­re tá­madt lel­kem­ben. [...] Sze­gény Pe­tő­fi nyug­hatsz-e sí­rod­ban? Ah mi­nek ne­vez­néd most?"- írja Gyu­lai Pál Szász Ká­roly­nak, mindössze két hó­nap­pal lelkendező hangvételű levele után 1850. szep­tem­ber 14-én, ami­kor tu­do­má­sá­ra ju­tott Jú­lia má­so­dik há­zas­sá­gá­nak hí­re.

MINT ÉDESANYA

Horvát Árpádné gyermekeivel (forrás: OSZK kézirattár) 

"Három rózsabimbó az én boldogságom,/Három rózsabimbó életem, világom!

El van osztva köztük három felé lelkem,/És mégis mindegyik birja azt egészen.

Nem tudom kiviilök terem-e több virág,/Mit látni öröm, illetni boldogság?

Szemem nem is keres, nem is látna meg mást:/Hisz bennök találtam feledést, kárpótlást!"

(1857)

Szendrey Júlia Há­rom ró­zsa­bim­bó cí­mű, elő­ször pub­li­kált köl­te­mé­nye az anya­sze­rep­ről, és há­rom gyer­me­ké­ről szól.

Pe­tő­fi Zol­tánt már a ko­ra­be­li köz­vé­le­mény is a for­ra­da­lom szim­bo­li­kus gyü­möl­csé­nek tar­tot­ta, hi­szen bár­ki ki­szá­mít­hat­ta, hogy Zol­tán 1848. már­cius 15-én fo­gan­ha­tott. S az, hogy Jú­lia nem­csak fe­le­ség­ként, ha­nem anya­ként is előbb­re he­lyez­te fér­je ha­za­fias felada­tát (ha pél­dá­ját nem is fel­tét­le­nül fo­gad­tat­ta el, és ta­lán kö­ve­tés­re sem biz­to­san csá­bí­tot­ta asszony­tár­sait) meg­be­csü­lést és tisz­te­let­tel­jes elis­me­rést szerzett neki és férjének.

A gyermekek kivételesen gazdag szellemi légkörben nőttek fel. Az 1857-től önálló irodalmi karriert folytató, rendszeresen publikáló édesanya, az egyetemi professzor és történész édesapa, aki a szintén történész Horvát István fia volt, a Gyulai Pállal összeházasodó nagynéni, Szendrey Mária és gyermekeinek társasága olyan intellektuális légkört teremthetett, amelyben az írás a legfiatalabb családtagok számára is szórakoztató játékot és örömforrást jelentett.

Jú­lia második házasságkötését va­ló­já­ban – mond­hat­ni tő­le szo­kat­lan mó­don – ép­pen a ha­gyo­má­nyos női sze­rep­le­he­tő­sé­gek reá­lis fel­mé­ré­se és az azokból va­ló vá­lasz­tá­si le­he­tő­sé­gek egyi­ké­nek el­fo­ga­dá­sa in­do­kol­ta. Férj és va­gyon nél­kül, kis­gye­rek­kel a nem­ze­ti el­lenál­lás, lá­zí­tás és füg­get­len­ség szim­bó­lu­má­nak élő fe­le­sé­ge­ként az au­to­nóm és eg­zisz­ten­ciá­lis ön­ál­ló­ság el­nye­ré­se egy nő szá­má­ra ak­ko­ri­ban – a meg­tor­lás idő­sza­ká­ban pe­dig még in­kább – mi­ni­mum két­sé­ges, ha nem le­he­tet­len lett vol­na.

AZ ELSZENVEDŐ

"A szerelemben minden érdem, a házasságban semmi sem több a puszta kötelességnél, mit minden ember tartozik megtenni" (1854. október 27, négyoldalas töredékből)

Má­so­dik há­zas­sá­gá­ba Jú­lia, a kü­lö­nös nő a há­zas­ság nor­ma­tar­tó női sze­re­pei­nek kö­ve­té­sé­vel ér­ke­zett: jó fe­le­ség­ként és jó anya­ként gye­re­kek so­rát szül­te fér­jé­nek.

Az évek mú­lá­sá­val azon­ban mindin­kább meg­mu­tat­ko­zott, mennyi­re kü­lön­bö­ző vi­lág­ban és el­té­rő ér­ték­rend­del, cé­lok­kal és el­vá­rás­sal él­nek egy­más mel­lett. Második férje rend­sze­res lá­to­ga­tó­ja volt több pros­ti­tuált­nak is, majd ami­kor Jú­lia fi­zi­ka­i­lag-­te­sti­leg mind rosszab­bul kezd­te érez­ni ma­gát, s or­vo­sa el­til­tot­ta az ak­tív sze­xuá­lis élet­től, il­let­ve méh­rák­kal diag­nosz­ti­zál­va egy­re be­te­gebb lett. Jú­lia fel­jegy­zé­sei sze­rint fér­je a gond­dal össze­vá­lo­ga­tott ero­ti­kus és por­nog­ráf fo­tó­gyűj­te­mé­nye se­gít­sé­gé­vel kí­ván­ta a tő­le el­zár­kó­zó fe­le­sé­gét vá­gyai kielé­gí­té­sé­re ösz­tö­nöz­ni. A per­ver­zi­tás­nak tar­tott kí­ván­sá­go­kat Jú­lia (a ma­ga szem­pont­rend­sze­ré­ben és be­teg­sé­gé­nek tu­da­tá­ban) női­sé­gé­nek, há­zas­tár­si és em­be­ri mi­vol­tá­nak to­tá­lis meg­ta­po­sá­sa­ként ér­tel­mez­het­te.

Júliában azonban (élethelyzetének romlásával párhuzamosan) vizionálódott a szerelmi önállóságra való vágy. Írói tevékenységét folytatja, ezúttal a fájdalmából merített ihletet. Ké­zi­ra­tos vers­gyűj­te­mé­nyé­ben az el­ső ver­se alatt az 1854-es év­szám sze­re­pel, a ver­sek dön­tő több­sé­ge 1856-os da­tá­lá­sú, el­ső köl­te­mé­nye nyil­vá­nos meg­je­le­né­sé­re pe­dig 1857-ben Va­hot Im­re nép­sze­rű lap­já­ban, a Nap­ke­let­ben ke­rült sor. A Há­rom ró­zsa­bim­bó cí­mű, elő­ször pub­li­kált köl­te­mé­nye – nyi­tás­kép­pen nép­sze­rű sze­rep­ben – egy tel­jes­ség­gel ha­gyo­má­nyos női szem­pont­rend­szert szem előtt tart­va az anya­sze­rep­ről és há­rom gyer­me­ké­ről szólt. Kortársai közül többen elismerték írói tehetségét, a ké­sei ér­tel­me­zők a mo­dern nő­írók egyik el­ső képviselőjeként te­kin­te­nek rá.

Utolsó önmagáért való cselekedetét megakadályozta korai (1868. szep­tem­ber 6-i) halála, amely nagyon korán, 39 éves korában érte utol. A ter­ve ezért -- hogy el­vál­jon Hor­vát­tól (bár ekkor már külön éltek), és val­lást vált­va hoz­zá­men­jen a ná­la jó­val fia­ta­labb ra­jon­gó­já­hoz, tit­ká­rá­hoz, Tóth Jó­zsef­hez, aki­nek a legőszin­tébb ki­tá­rul­ko­zás­sal fed­te fel leg­sö­té­tebb ma­gán­éle­ti tit­kait is, és aki­re rá­bíz­ta csa­lá­di, iro­dal­mi és írói ha­gya­té­kát -- már nem valósulhatott meg.

Lónay-Tóth Bolda 11.F

Források:

https://rubicon.hu/cikkek/a-szendrey-julia-jelenseg
https://fidelio.hu/vizual/ki-volt-szendrey-julia-a-mitoszon-tul-140935.html
https://kultura.hu/nemcsak-muzsa-hanem-kolto-is-volt-szendrey-julia-eleterol/

Milbacher Róbert Szendrey Júliáról:

Milbacher Róbert Petőfi Sándorról/Legendák és tények Petőfi körül: