Babits - ballagás 2025 - Első rész

kép: PTE-Babits

A középiskolai ballagás fontos fordulópont az életben, igazi nagy lépés a felnőtté válás felé.
Idei ballagásunk alkalmából Szilágyi Réka (11.D) végzősökkel készült interjúit publikáljuk két részben - ezekben az Babitsos élményeikről, emlékeikről mesélnek.

Az idei ballagási meghívó itt található.

A gimnázium interaktív digitális tablókönyvét itt lehet lapozgatni.

*

Feltételezem, hogy minden ember szeret vicces, szomorú vagy drámai történeteket mesélni szeretteinek, ismerőseinek barátainak. 

A ballagás is lehet egy ilyen történet vagy alkalom, amiről szívesen mesélhetünk bárkinek, akit érdekelnek a részletek. De az illetőnek nemcsak azt érdemes elmesélni, hogy sikeresen megszerezted az érettségi bizonyítványt, hanem azt is, hogy hogyan is jutottál el odáig. Mik voltak azok az akadályok az elején, amelyeken át kellett lendülnöd ahhoz, hogy ma kijelenthesd: sikerült megcsinálnod. 

A fentiek miatt is érdekes átadni a szót azoknak, akik már tapasztalatokat, élményeket és tudást tudnak átadni az olvasóknak.

*

Nagy Enikő (12.F)

Amikor arról kellett dönteni, hol fogsz továbbtanulni, miért a Babits mellett döntöttél? A döntésed azt jelenti, hogy másnak is ajánlanád az iskolát? Miért?

A Covid miatt nekünk nem volt lehetőségünk nyílt napra menni, úgyhogy én csak a felvételikor láttam az iskolát. Aznap persze csak stresszen túl, de kialakult egy érzés, ami azóta is mindig elfog, ha reggel bemegyek, és végül az a nem nyugvó gondolat lett a döntéshozó, hogy itt valami még vár rám, bár nem pontosan tudtam mi lesz az.

Ha valaki nyolcadikosként tanácsot kér, rögtön a Babitsot ajánlom, mert itt nem csak magas szintű oktatást, de barátokat, elismerést és valódi segítséget is kaptam, ami szerintem minden diáknak kijár.

Amikor a felvételire bementél, találkoztál már leendő osztálytársakkal? Hiszen említetted, hogy ,,valami még vár rád” - ezt rájuk is érthetjük?

Amikor bementem a felvételire nem találkoztam leendő osztálytársakkal, de négy évvel később amellett a lány mellett ültem a buszon egy prágai utazáson, aki mellett a felvételit is írtam. De itt ismertem meg a barátomat is, azaz a Babitsban gyökeresen változott meg az életem.

Az elején milyen terveket tűztél ki magadnak az iskolával kapcsolatosan? Illetve volt olyan eredményed, amit spontán értél el, minden célkitűzés nélkül?

Elsősorban tanulmányilag szerettem volna kimaxolni a lehetőségeket, kitűnő átlagot elérni végig, de mivel vidéki kisvárosban élek, és oda jártam általánosba, ezért mások felé is nyitottabb szerettem volna lenni, mert nagyon zárkózott lány voltam.

Az átlagot végig sikerült elérni, de a DÖK elnökség és az iskolai közösség hatására rengeteg csupaszív embert megismerhettem, és az évek alatt barátok lettünk.

Mi segített abba, hogy nyitottabb legyél?

Egyrészt az osztályközösség, de itt inkább az egész iskola közösségére gondolok, mert általában a felsőbb évesekkel voltam többet, másrészt az elnökségnek köszönhetem, mert ott bele voltam kényszerítve, hogy akivel csak tudok kapcsolatot építsek, ezáltal ott áttört a jég.

Büszke voltál magadra amiért ilyen dolgokat sikerült teljesítened? 

A kitűnőség egy visszajelzés volt magam felé, hogy bár féltem a Babitstól a hírek miatt, miszerint nagyon nehéz, szerintem kitartással és érdeklődéssel abszolút megugorható minden akadály.

Amikor kilencedikes voltál, elgondolkodtál már a ballagáson, hogy mit jelent, miért állnak sorfalat az alsóbb évfolyamosok vagy miért kell egyáltalán kiöltözni?

Kilencedikben talán még nem is, de a következő években, amikor már barátaim ballagtak el, döbbentem rá, hogy ők nem fognak visszajönni többet és ők már nem lesznek részesei a Babits mindennapjainak. Mivel közvetlen az érettségi előtt van, jó lezárása lesz ennek a 4 évnek és megadja a löketet és a képet, hogy innen már nem az iskoláért, hanem a jövőnkért kell eredményt nyújtanunk.

Most, hogy így előtte állsz, és te ballagsz a barátaiddal, ugyanígy gondolod?

Igen, de jelenleg olyan érzés, mintha valami nagyon jótól fosztana meg a pillanat, így egy részem nem akar elballagni, de nagyon hívogat a nagyvilág, és talán ez az érzés a domináns.

Milyen tanácsokkal látnád el az alsóbb évfolyamosokat, akik ugyanabban a cipőben vannak, mint te voltál? Mire figyeljenek? 

Mindig legyen nálad apró, és merj a büfésekkel beszélgetni, mert ezek után bármikor tudsz félretetetni valamit, és feldobják a szüneted például. A büfésekkel reggelente szoktunk pár percet beszélni még a nagy tömeg előtt, és mindig félreteszik a nagyobb sörkifliket, ha reggel szólok nekik.

Tartsd meg kilencediktől fogva a füzeteidet, mert a végzős években jól fognak jönni. Én például kilencedikben és tizedikben feltöltöttem Teamsre az órai anyagokat és most, ha van hiányosságom valamiből mindig segítenek.

Ha valaki szomorúan egyedül ül, vagy csak rosszabb napja van, csak kérdezd meg hogy van, mert lehet, hogy ezzel átsegíted egy nehezebb ponton. Elsőben így lettünk legjobb barátnők az osztálytársammal. Rossz napja volt nagyon, és ő sem ismert még senkit. Rosszul volt és megkérdezte, hogy kikísérem-e a levegőre. Onnantól fogva elválaszthatatlanok voltunk 2 évig.

Legyél önzetlen másokkal és segíts a tanulásban nekik, ha kérdeznek, mert ha mernek tőled kérdezni, azzal azt fejezik ki, hogy biztosak a tudásodban és abban, hogy segítesz nekik.

Kurucz tanár úr szereti a Sport csokit, Pandur tanárnő pedig a táblafilcet… csak ha esetleg csúsztatnátok a dogákat.

A személyiséged fejlődésében mennyire játszott közre az iskola?

Teljes mértékben.  

A tanárok tisztelete és a helyzetük ismerete alázatra tanított, mert dacára a mostani oktatási helyzetnek, nagyon becsületes tanárok vannak itt.

A zárkózott stréber diákból egy félelmek nélküli extrovertált ember lettem, mert itt azt a szándékot értékelték, amit teszel, nem azt, amit másokhoz képest képes vagy megtenni. 

Önbecsülésre tanítottak, és motiváltak arra, hogy nagyot merjek álmodni és ne zárjam korlátok közé az elképzeléseim. A rengeteg barát hatására megtanultam az emberi kapcsolatokat is helyén kezelni, hogy ne ragaszkodjak a toxikus emberekhez.

Rengeteget fotóztam az iskolában, és ezt annyira megszerettem, hogy idén bele mertem vágni másokkal együtt egy közös fotós vállalkozásba. 

Volt benned-e olyan vágy, hogy végzősként példát mutass az alsóbb éveseknek?

Diákelnökként valamennyire ez a választás után megvolt, de nem a végzős év hozta meg nekem, hiszen jelenleg én is csak tanulom, hogy kell ebben a helyzetben tanulni és alkalmazkodni a problémákhoz. Inkább azt érzem, hogy motiválni szeretném őket, hogy megéri.

Milyen érzés volt, hogy megválasztottak diákelnöknek? Gondoltad volna, hogy valaha ilyesmibe lehet részed? Honnan jött a motiváció?

Mivel kilencedikben úgy jöttem ide, hogy nagyon zárkózott voltam és rettegtem egy társaság középpontjába kerülni, ezért mondanom se kell, hogy eszembe se jutott ilyesmi.

Tizedikes koromban egy olaszországi út során beszélgettem az akkori alelnökkel, amikor rájöttem, hogy azokat a gondolatokat, amiket ezzel kapcsolatosan átbeszéltünk nagyon szívesen megvalósítanám, mert mindig egy álmodozó lány voltam, aki a világot úgy képzelte el, mint a High School musicalt.

Abban az időben amúgy is szerettem volna jobban a sarkamra állni, úgyhogy gondolkodás nélkül beadtam. Úgy voltam vele, mint a kamikaze csúszdákkal. Ha már eljutottál a lejtő tetejéig nincs visszaút. Azt persze meg egyáltalán nem mertem gondolni, hogy meg is választanak. Nem tudtam mivel jár ez, de mivel sorra kaptam a feladatokat meg kellet oldanom őket, és így olyan dolgokat is meg kellett tennem, amiket előtte nem mertem.

A PVDÖK-ben is új kapcsolatokat szereztem, és teljesen idegen iskolák képviselőivel kellett újat alkotni. El kellett kezdeni másokkal beszélgetni nem csak baráti szinten, hanem együttműködve. Meg kellett tanulnom vezetni és emberek elé kiállni.

Mára már nem félek egyáltalán kiállni 800 ember elé és a kezemben mikrofonnal beszélni.

Milyen ötletek vagy tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy DÖk elnökként meggyőző legyél?

Az a nyerő, aki nem a címért megy, és nem a népszerűség miatt választják meg. Szerintem annak adnak több bizalmat, akin látszik, hogy ő is élvezni akarja az iskolát és ezt másokért is teszi.

A tulajdonságok közül az empátia, lazaság és az alázat a legmeggyőzőbb.

Mit üzennél még az iskola diákjainak? 

Élvezze ki mindenki azt, hogy még a Babitsba járhat!

*

Kulisch Dóra (12.C)

Mikor megérkezett a hír, hogy felvettek a Babitsba milyen érzések kavarogtak benned? Emlékszel még az első napodra? 

Én igazából tudtam, és magabiztos is voltam azzal kapcsolatosan, hogy ide fogok járni, mert az ideiglenes sorrendben is elöl voltam. De, amikor a hivatalos értesítés is megjött arról, hogy felvettek a Babitsba, nagyon örültem neki.

Az első napom nagyon jó volt, nem voltak újak az osztálytársaim sem, hiszen mi már nyáron megkerestük egymást, hogy megismerkedjünk, és így közvetlenebbül indult az év.

Az, hogy előre megismertétek egymást, nem jelentett hátrányt? Nem untátok meg egymást, és tudtatok ugyanolyan jó viszonyban maradni?

Nem, egyáltalán nem jelentett hátrányt, ugyanolyan jóban vagyunk egymással, és szerintem ezek a kapcsolatok idővel csak mélyültek.

Mi volt a véleményed a közösségről? Érezted, hogy könnyen fog menni a beilleszkedés, vagy éppen a fordítottja történt?

A beilleszkedés nagyon könnyen ment, mindenki befogadó volt és én is nyitott voltam az új kapcsolatok kialakítására. Illetve szerintem a diákok többsége egyébként, így van vele, hiszen sosem szoktam egyedül látni az iskolában senkit sem.

Mit érzel most, hiányozni fog, amiből kiszakadsz? 

Szerintem hiányozni fog ez a mindennapos megszokott menetrend, de nyitott vagyok az új környezetre is. De mindig jó szívvel fogok visszagondolni a gimnáziumi éveimre.

A történtek ismeretében, ha visszamehetnél az időben, mindent ugyanígy csinálnál?

Igen, mindenképpen!

Melyek a legjellemzőbb szavak a gimnáziumi éveidre?

Barátok, mert nagyon sokat szereztem négy év alatt.

Tudás, mert nagyon sok tapasztalatot szereztem, és rengeteg olyan tudást adtak át, amit fel tudtam használni.

Kreativitás, mert mindig van valami új, amit az iskolában kitalálnak, hogy feldobják a mindennapjainkat - gondolok itt például a sportnapokra, a Valentin-napra...

Felnőtté válás, hiszen ebben az időszakban válunk gyerekekből felnőttekké.

Félsz az új fejezettől, ami hamarosan megkezdődik, vagy mindig is nyitott voltál ezekre?

Nem félek. Nyitott vagyok az új dolgokra, már várom a következő fejezetet az életemben.

Mit vársz a legjobban?

Az egyetemi közösséget és az ottani tanulmányokat várom leginkább, illetve azt, hogy megszerezzem a diplomám, és jól el tudjak vele helyezkedni.

A tanárok a legelején azzal biztatnak mindenkit, hogy gyűjtsünk minél több jó emléket, amíg itt vagyunk. Esetleg egy ilyen jó élményről tudnál nekünk mesélni?

Nagyon sok jó emlékem van, például osztálykirándulások, iskolai sportnapok.

De egy konkrét példa még is az egyik osztálykirándulás volt. Amikor Balatonon voltunk, és az egész osztály együtt volt, fürödtünk, röpiztünk, és tényleg nagyon jól éreztük magunkat. Nekem biztosan jó emlék marad, a szecskával együtt, akár a sajátunkra, akár az általunk szervezettre gondolok.

Milyen érzés volt a szecskaavató megszervezése?

Nagyon jó érzés volt, hatalmas nosztalgia volt bennem, hiszen a mi szecskánk is nagyon jó élmény volt, ami erősen megmaradt az emlékeimben. Ezt az érzést pedig igyekeztünk átadni a mostani kilencedikeseknek is, hogy nekik is ilyen szép emlék maradjon, mint nekünk volt.

Az ötletek kitalálása mennyire volt nehéz? Mennyire kaptatok hozzá segítséget?

Mi csináltuk az osztállyal, nem volt nehéz, igazából a megegyezés okozott néhol problémákat, de úgy érzem, könnyedén megoldottuk. Az osztályfőnök az anyagok beszerzésében volt a segítségünkre. A folyamat pedig először is a feladatokat kitalálása volt, majd összeírtuk őket és végül leadtuk az iskolavezetőségnek, hogy jóváhagyják azt.

Volt olyan üzenet vagy idézet, ami a mindennapokban tartotta benned az erőt, és esetleg motiváló lenne az alsóbbévesek számára is?

Ahogy Stehler tanár úr mondta mindig: "Nagy arc kudarc", és ez tényleg így van, nagyon belém égett ez a mondása.

A másik pedig, amit a tanár úr mindig mondott, hogy: "Maga egy csoda". Mindig ezzel a megjegyzésével motivált minket a tanulásra, amikor helyes választ adtuk a feltett kérdésére.

(folyt. köv.)