Beszámoló a PécsLIT-ről - Első rész

A PécsLIT irodalmi fesztivál, idén ötödik alkalommal került megrendezésre. Rengeteg érdekes meghívott vendég látogatott el a rendezvényre, és megannyi izgalmas beszélgetés, előadás, rendhagyó irodalomóra zajlik le, abban a hat napban, ameddig csak az irodalomé a főszerep.

(Az alábbiakban a beszámolónk első része olvasható.)

Eszterházy Péter: Vanni van – beszélgetés Pál Sándor Attilával, a kötet szerzőjével

Hétfőn Pál Sándor Attilával, a Forrás folyóirat szerkesztőjével Bőhm Gábor, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa beszélgetett a nemrég megjelent Vanni van című Esterházy Péter interjúkötetről. A kötet több alappillérre épül: az első, Esterházy által adott interjúra, de megtalálhatók benne az Index fórumokon történő interakciók a közönség és az író között, valamint Esterházy halála előtti utolsó interjúja. 

A kérdező több érdekes témát is érintett, mint például Esterházy Péter korabeli megítélése legfőképpen a magyarországi, konzervatívabb körökön belül, az irodalmi élet 2000-es évekbeli helyzete, Esterházy klasszicizálódása, de szó volt az író életét érintő sok érdekes és izgalmas anekdotáról is. Ezek közül a történetek közül egyet emelnék ki, amely megmutatja, hogy az írólegenda mennyire az alkotásnak élt. Egy interjúban Esterházy felidézi, ahogy a lánya odamegy hozzá és elmeséli, hogy a nagyapjával (Esterházy édesapjával) álmodott. Ahogy ezt azt író hallgatja, lassan könnyek szöknek a szemébe, és arra kéri lányát, hogyha ismételten nagyapjával álmodna, kérdezze meg, hogy szerette-e őt. Ezután Esterházy saját bevallása szerint, a fürdőszobai tükörrel szemben állva jött rá arra, amelyet ő maga rengetegszer hangsúlyozott: az életben, minden esemény, történet egyszer egy író alapanyagává válhat.

A kötetről itt lehet olvasni: https://litera.hu/magazin/kritika/egy-kejvagyo-apaca-kardos-andras-esszekritikaja-esterhazy-peter-vanni-van-cimu-interjukoteterol.html

***

Miért pont Shakespeare? – rendhagyó irodalomóra Pikli Natáliával

A fesztivál soron következő napján, kedden, Dr. Pikli Natáliát, az ELTE egyetemi docensét, Dr. Oroszlán Anikó, irodalomterapeuta, iskolánk magyartanára kérdezhette a nemrég megjelent, Shakespeare minden időkre című könyvével kapcsolatban. A beszélgetés során izgalmas témák, kérdések röppentek fel Shakespeare életművével, modern kultúrában játszott szerepével és a hagyaték kutatásával kapcsolatban. Hogyan lesz valakiből Shakespeare-kutató? - merült fel nyitó kérdésként, mire a szerző úgy fogalmazott, hogy egyetemi évei alatt ismerkedett meg Shakespeare-rel, majd – saját bevallása szerint – egészen későn kezdett el behatóbban foglalkozni vele. 

Pikli Natália a drámák több aspektusára is rávilágított, amelyről a modern Shakespeare színházi feldolgozások elfeledkeznek. Elsőként, hogy Shakespeare nem volt annyira emelkedett, mint amennyire a mai színjátszás, illetve a magaskultúra szereti beállítani. Korában kifejezetten a köznépnek írta műveit. Másodszor, Shakespeare ténylegesen egy írólegendaként vonult be az irodalomtörténetbe, ugyanakkor drámai történetei nem mindig voltak egyedülállók a történelem során. Példaként felhozató a Rómeó és Júlia, amely történetet Shakespeare előtt is jó párszor feldolgoztak, mégis ő tudta annyira egybe sűríteni, hogy az ennyire kiradírozhatatlanul bekerült az irodalmi kánonba. 

A szerző azokat a teóriákat is cáfolja, amelyek azt állítják, hogy Shakespeare műveit igazából nem is ő írta, hanem más kortársai, mint például Oxford tizenhetedik grófja vagy Francis Bacon. Tudományos tényekkel igazolható, hogy igenis Shakespeare írta azokat a műveket, amelyeket ma is olvashatunk. Záró gondolatként kitért a kutatás rejtelmeire, nehézségeire is. Ha felmerülne bennünk az a kérdés, hogy összesen hány drámát ismerünk Shakespeare-től, azt hihetnénk, hogy a válasz egyszerű, viszont mégsem. Pontosan nem tudni, hogy hány művet írt a szerző, több szám is kering, harmincöt, harminchat, plusz egy vagy kettő. Harminchatot biztosan megírt – hisz ezek szerepelnek a Shakespeare összesben –, és még egyről biztosra tudjuk, hogy megalkotta, viszont a szöveg elveszett és még egyről vannak felvetések, hogy elkészült, viszont erről erről kevés információnk van. 

Végül Pikli Natália arról is beszélt, hogy milyen szerepe van abban, ahogy Shakespeare-t értelmezzük, hogy eddig nagyrészt, csak férfiak kutatták és írtak Shakespeare-ről. Ahogy ő fogalmazott, a férfiak arról írtak, amik őket érdekelték. Rengetegszer esik szó Hamletről, Romeóról, viszont ő a könyvében, arra is rávilágít, hogy például Júliának milyen lehetőségei lettek volna, hogyha Capulet ténylegesen kitagadja a családból. Összességeben egy érdekes és izgalmas beszélgetésben volt részünk, és Pikli Natália egy picit közelebb hozta a diákhoz Shakespeare-t és az életművét.

A könyvbe itt lehet beleolvasni: https://olvassbele.com/2025/08/27/pikli-natalia-shakespeare-minden-idokre/ 

***

Kemény Zsófi: Nyelni – könyvbemutató, beszélgetés az írónővel

Kemény Zsófi költőt, írót, forgatókönyvírót és slammert, a tavaly megjelent Nyelni című könyvéről Flach Georgina kérdezte. A könyv egy egészen érdekes témát dolgoz fel egy egyetemről, amiről senki sem tudja, hogy hol található, mit tanítanak ott, de mégis mindenki be akar ide kerülni. Ez az intézmény a Szexművészeti Egyetem, ahová több rostán keresztül vezet az út, és aki ide egyszer bekerül, annak örökre hallgatnia kell a helyről. A főszereplő, Vigh Teofil egy átlagos magyar egyetemi hallgatót jelenít meg: motiválatlan és legfőképpen kiábrándult. Csalódott a rendszerben, a felsőoktatásban és végső soron önmagában is. Legfőbb célja, bejutni erre az egyetemre, igaz, ez az előző öt próbálkozásánál nem igazán sikerült. Mindeközben, a hatalom megpróbálja átvenni az irányítást az egyetem felett, és azt úgy átformálni, hogy az a saját ideológiai nézeteibe illeszkedjen (igaz, ez az ideológia, nem éppen a legkonzisztensebb). A diákok viszont ellenállnak és nem hagyják, hogy az intézményük és az oktatás autonómiáját egy tollvonással elpusztítsák. 

A mű során egyértelműen felfedezhetők hasonlóságok a mi világunk és a könyv univerzuma között. Az írónő saját elmondása szerint a mű, gyakorlatilag a 2020-as FreeSZFE mozgalom és a 70 napos egyetemfoglalás történetét meséli el, ötvözve ezt azzal, hogy milyen az, ha az ember egy irodalmi műbe beleszövi a saját életének cselekményeit és gondolatait is. 

A záró gondolatok közül, azt emelném ki, amikor Kemény Zsófi az saját élményeiről, tapasztalatiról beszélt az egyetemfoglalással kapcsolatban. Elmondta, hogy számára a blokád végére egészen traumatikussá váltak az események, mégis úgy érezte, hogy ott marad és kitart tanárai és hallgatótársai mellett. Úgy gondolom, hogy mindenki példát vehet az SZFE-s diákokról és oktatókról, ugyanis ők kiálltak az oktatás autonómiája mellett, és próbáltak ellenállni egy olyan modellváltásnak, ami meglátásuk szerint nem tett jót az egyetemük számára. Bár az egyetem szerkezetváltását nem sikerült megakadályozni, tettük mégis tiszteletreméltó és bátor.

A könyvről itt lehet kritikát olvasni: https://tiszatajonline.hu/irodalom/passziv-ellenallas/  

A képek Tóth László fotói, és a PécsLIT Facebook oldaláról származnak.

László Patrik 10.F