"Kettős teher s kettős kincs" - Interjú Dr. Kovács Mártonnal József Attiláról (#2)

A költészet napja alkalmából három részes cikksorozattal készülünk, amelyek témája József Attila alakja és költészete. 

Az előző cikkben Dr. Bókay Antal, József Attila-kutató segítségével megismertük a költő gyermekkorát, azokat a tényezőket, amelyek befolyásolták korai, érett és kései költészetét. Láthattuk, hogy József Attila sorsa, sok ponton traumatikus, és az elszenvedett borzalmak potenciálisan komoly nyomot hagytak a lelkében. A továbbiakban klinikai, pszichológiai és pszichiátriai szempontból fogjuk megvizsgálni a József Attila életművet.

 Hogyan hatnak József Attila emberi viszonyaira a skizofrénia diagnózisa? Melyek azok a versek, amelyek pszichológiai szempontból tükrözik azokat a küzdelmeket, amelyeken mentális problémákkal küzdő egyénnek szembe kell néznie?

 
László Patrik (10.F) kérdéseire Dr. Kovács Márton, a Pécsi Neurológiai Klinika klinikai szakpszichológusa, pszichiáter válaszolt.

*

Kép forrása: DIA

László Patrik: Foglalkozott-e korábban is konkrétan József Attilával? Ha igen, mi keltette fel az érdeklődését?

Kovács Márton: Először középiskolásként találkoztam József Attilával. Már akkor is nagyon érdekelt a költészete, a többi nagy költőhöz képest részletesebben is került bemutatásra az életpályája, lelkiállapota, és az emberekkel viszonya. Pszichológus pályám során ismerkedtem meg vele mélyebben, és az interjú tárgya miatt mélyedtem el benne még jobban, mivel az ő esetében pszichológiai szempontból is egy nagyon jól dokumentált életútról van szó. Az életműve irodalmi és kulturális nézőpontból is összefoglalja, hogy a múlt század elején, hogyan fonódott össze a kultúra Freuddal és a pszichoanalízissel.

LP: Az egyik legérdekesebb dolog József Attila diagnosztikájával kapcsolatban az, hogy mennyire sokrétű és széles körű azoknak a betegségeknek a listája, amelyeket az évek, évtizedek során próbáltak diagnosztizálni a költőnél. Kötődési zavar, skizofrénia, borderline, hogy a legelterjedtebb dolgokból említsek párat. Mit gondol, miért van az, hogy a mai napig vitatott a probléma beazonosítása és miért volt nehéz, akkoriban megfelelően diagnosztizálni József Attilát?

KM: Több oka is van annak, hogy téves a diagnózisa, ennek voltak orvostudományi okai is, tekintve, hogy abban az időszakban merőben másképp gondolkodtak a mentális zavarokról. Az a klasszifikáció, amely alapján ma a  diagnózisalkotás történik, ismeretlen volt. Ha a pszichoanalízis korát nézzük, akkor két nagy csoportot lehetett megkülönböztetni: valakinek neurózisa vagy pszichózisa van.
A neurózisba beletartozott a depresszió és azok a betegségek, amelyek nagyrészt gyógyíthatóak voltak pszichoanalízissel. A pszichózis volt az elme teljes szétesése, azt a megbolondulást jelentette, amire abszolút nem volt jó hatással a pszichoanalízis. Viszont, ha modern szemlélettel nézzük, akkor úgy gondolom, József Attilánál a borderline személyiségzavar megállná a helyét, ha ma végeznénk el rajta pszichodiagnosztikát. 

A kötődési zavar is fontos, viszont ezt okként említeném nála, aminek az okozata lehet a borderline. Nyilván ez nem ilyen egyszerű, vannak más tényezők is, de nagyon sok mentális zavar - többek között a borderline - mögött is valamilyen fajta kötődési zavar áll. A kötődési zavar pedig a kora gyermekkorban létrejövő, nem megfelelő szülő-gyermek kapcsolódásból kialakuló valamilyen diszfunkcionális kötődési mód.

LP: A továbbiakban konkrét mentális betegségekről, azok kezeléseiről kérdezem. Az előzőekben említette a borderline személyiségzavart. Mit jelent ez a betegség és hogyan tudták kezelni a múlt század elején?

KM: A borderline ma egy sokkal közismertebb betegség, mivel egyre több ember mutat erre a betegségre utaló jeleket, tüneteket. Manapság már sok mindent nem fekete-fehér skatulyákban kell elképzelni a diagnózisok szintjén sem, sokkal inkább egy spektrumként, aminek az egyik szélén vannak a sokkal enyhébb tünetekkel rendelkező páciensek a másik végén pedig tényleg a nagyon erős tünetekkel küzdő egyének. 

A személyiségzavarokon belül több fajtát különböztetünk meg, ezeknek az egyike a borderline személyiségzavar. Ezek a torzulások általában kora gyermekkori élményekből vagy traumákból származó olyan személyiségeltérések, amelyek jelentősen befolyásolják az egyén felnőttkori életét, mindennapi működését és emberi kapcsolatait. A lényege, az állandó érzelmi instabilitás. Úgy kell ezt elképzelni, mintha minden érzelmi behatás, amely egy nem borderline-ost ér, azt ők tízszeresen érzik, például egy apró elutasítást hatalmas húsbavágó fájdalomként érzékelnek. Gyakorlatilag ezeknek az embereknek az élete, folyamatos érzelmi hullámvasút. A borderline személyiségzavarral küzdő személyekre nagyon jellemző az ún. hasítás, ami egy erősen fekete-fehér látásmódot jelent és nincs átmenet. Valami vagy a világ legjobb dolga, vagy a legrosszabb, valaki vagy a világ legjobb embere vagy a legrosszabb, az ő perspektívájukon keresztül. 

József Attilánál is megjelenik ez a hasítás, egy személy egyik pillanatban a megváltója, az Istennője, az angyala, másik pillanatban pedig a leggonoszabb hárpia a földön. Hogyha nézzük a Szabad-ötletek jegyzékét, ott is elég obszcén kifejezésekkel illet egy olyan személyt, akihez ezelőtt hatalmas szeretettel és imádattal fordult. A másik fontos a hasítás és a fekete-fehér látásmód mellett az, hogy nagyon-nagyon rettegnek attól, hogy elhagyják őket, tehát az elhagyatástól vélt vagy valós félelem náluk nagyon sokszoros és nyilván ezek is visszavezethetőek a kora gyermekkori történetekre, viszonyokra. Például, ha valaki lemond egy találkozót, azt nem egy apró bosszúságként fogja megélni, hanem egy világokat ledöntő, megsemmisítő fájdalomként, ilyenkor így gondolkozik: ha te nem találkozol velem, akkor nem is szeretsz engem, tudod mit ne is szeress engem, én sem szeretlek, sőt gyűlöllek, meg amúgy menj a pokolba. Ezek az érzelmi hullámvasutak nagyon gyakran, akár egy napon vagy egy órán belül többször változnak. Ez fontos megkülönböztető jele a bipoláris zavartól. 

Ezek mellett van még egy fontos dolog, az identitás-diffúzió: ez egy belső kérdés, hogy ki vagyok én? Ilyenkor a beteg nem érzi a határait, nem tudja, hogy milyen stílussal beszéljen, mi az, ami sok, mi az, ami nem, ugyanakkor nagyon sokszor egy belső ürességérzés is van benne, és pontosan ezen érzések miatt gyakoriak nála az érzelmi viharok. Ez gyakorlatilag élethosszig tart, ezt nevezhetjük borderline-nak, tehát tényleg ez a stabil instabilitás, ami a legjobban leírja a betegséget. 

A kérdésre visszatérve, hogy hogyan kezelték őket akkoriban? Gyakorlatilag sehogy, mivel nem létezett ez a diagnózis. Nagyon gyakran – ahogy József Attilánál is láthatjuk – skizofréniának nézték a borderline-t. Általában vagy pszichoanalízissel próbálták kezelni, de tulajdonképpen a borderline személyeknél egy kontrollálatlan beásás történik a tudatalattijukban, és ez nem gyógyulást hoz nekik, mint más pácienseknél, hanem sokkal inkább ellöki a tudatot a pszichózis felé. Ezenfelül kezelték a borderline-t elektrosokk és hidroterápiát.

LP: Említette a skizofréniát, alapvetően hasonló kérdéseim lennének, mint a borderline-hoz. Mi a skizofrénia, és melyek azok a jelek, amelyekből a környezet vagy az egyén észreveheti, hogy valami nincs rendben?

KM: A köztudatban a skizofrénia a mai napig egy félreértett betegség. Nagyon gyakran azt gondolják, hogy a skizofréniával küzdő egyénnek több személyisége, több énje van, de az egy teljesen más történet. Ennek a betegségnek a fő motívuma az tulajdonképpen a valóságérzékelés és a gondolkodás teljes szétesése, tehát maga a pszichózis. Úgy lehetne ezt közérthetően leírni, hogy az emberi agyban az a modul, ami azért felel, hogy szétválogassa és elemezze a külvilágból érkező ingereket és a belső gondolatainkat, egy ilyen zavarban nehezen választja szét, hogy mi a valóság és mi nem az. 

Ez a szenvedés a valódi középpontja a skizofrén betegnél. 

A tüneteket háromfelé szokás szedni: vannak a pozitív-, negatív- és kognitív tünetek. Pozitív tüneteknek azokat nevezzük, amelyek pluszban jelenítenek meg valamit a páciensnél: ezek vagy hallucinációk vagy téveszmék. Hallucinációnál az egyén olyanokat lát, érez vagy hall, ami nincs ott a valóságban, a téveszme pedig egy, a személy számára egy megingathatatlan, logikailag nem feltétlenül alátámasztható meggyőződés. Ilyen például, hogy valaki meg van győződve, hogy a szomszéd folyamatosan figyeli. 

A negatív tünetek az emberből elvesznek, ami hiányállapotot képez nála. Ide tartozik az érzelmi elsivárosodás, láthatóan a beteg arca is kifejezéstelenné válik, monoton lesz a hangja, anhedóniát észlelhetünk rajta, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az örömérzete megszűnik. Idetartozik még az akaratgyengeség is, az, hogy képtelen végig vinni akár egyszerű feladatokat. Fontos még a szociális izoláció, amikor az egyén elzárkózik az egész világtól és bezárkózik, abba a belső világba, amiben él. 

Vannak még a kognitív tünetek, ezek a gondolkodászavarokhoz kapcsolódnak, a gondolatai összekuszálódnak, a beszéde szétesővé válik, nehezére esik a figyelmét összpontosítani és nehezebbé válik a döntéshozatal is. Két rész van, az egyik, amit az egyén érezhet belülről és amit kifelé mutat. Amit egyénileg érezhet, hogy a világ megváltozik, a környezet idegenné, álomszerűvé válik, ezt nevezzük derealizációnak, amikor úgy érzi, mintha nem is a valóság lenne, amiben él. Ide tartoznak a gondolatzavarok is, elakadnak a gondolatok vagy éppen túlságosan felgyorsulnak. Nyilván ezek kisebb tünetek, önmagukban nem hordoznak diagnosztikus értékeket, ezeket egyben kell látni, hogy bármit is meg lehessen állapítani. Az érzelmi tompaság vagy túlfűtöttség is idesorolható. Vagy nem tud örülni, vagy jelentéktelen dolgokon is elkezd sírni, dühöngeni vagy zokogni. Így feltehetően hasonlóságokat találhatunk a skizofrénia és a borderline személyiségzavar között, ezért lehet fogalmi zavar József Attila esetében is.

Az alvászavar is fontos tényező, teljesen felborul az alvásciklus. Hasonlókat láthatnak a környezet résztvevői is, visszahúzódik, elzárkózik a világtól, nem foglalkozik azokkal a dolgokkal, amiket korábban szeretett csinálni. A beszédmódja is megváltozhat és olyan összefüggéseket lát, amelyek téveszmékhez vezetnek, mások számára, abszolút nem tűnnek logikusnak. Külső tényező lehet az is, hogy háttérbe szorul a higiénia vagy megváltozik az öltözködés iránti igénye is. Van egyfajta mágikus gondolkodás, ami szintén megjelenhet és külső személy számára is észrevehető lehet. Ez azt jelenti, hogy nagyon hisz a különböző rituálékban, szimbólumokban, olyan jelekben, amelyek a valóságtól elrugaszkodottak. Nyilván itt is az embert kell látni, van, aki alapból hisz ezekben a dolgokban és nem jelenti feltétlenül, hogy skizofrén lenne, de ha ez az egyéntől idegen, akkor lehet gyanakodni. A kezelési módok, pedig nagyjából hasonlóak voltak akkoriban, mint a borderline-nál, tekintve, hogy egy betegségként kezelték őket.

LP: Most, hogy megismertük ezeket a mentális problémákat, amelyekben feltételezhetőleg szenvedett József Attila, konkrétan a költőről kérdezem. Melyik diagnózist tartja a mából visszatekintve a legreálisabbnak?

KM: Úgy gondolom, a kötődési zavar, amit az elején említettem megállja a helyét, de az inkább egy ok, ami ott a háttérben húzódik. Diagnózis szintjén azt gondolom, hogy a borderline személyiségzavar a pontos a mai tudásunk szerint, és ehhez társult valószínűleg egy depresszió. A skizofréniát kizárnám, ez úgy merülhet fel a mai tudásunk alapján, hogy akkoriban nagyon komoly félrekezelések voltak József Attilával kapcsolatban, főleg a pszichoanalízissel, és szerintem ez így főleg a depressziót emelte pszichotikus szintre. 

Ami még fontos, hogy egy diagnózis, hogy hat egy-egy személyre. A költészetére produktívan hatott, ugyanis zseniális költemények születnek ebben az időszakban. Viszont személyesen valószínűleg nem hatott jól, mivel elkönyvelték elmebetegnek. József Attila ezt nem is kérdőjelezte meg, ugyanis ő rajongott a pszichoanalízisért, falta ezeket az irodalmakat. Ezért is érdekes a Szabad-ötletek jegyzéke, mivel ez a szabad asszociáció nem így szokott zajlani egy átlagembernél. József Attila itt meg akarta mutatni, hogy ő most mindent kiad magából. A szöveget olvasva látható, hogy nincs gát ezekben az asszociációkban és emiatt is gondolták, hogy skizofrén, mivel annyira kuszák a gondolatai, mintha már pszichotikus állapotban lenne. Viszont azt nem tudjuk, hogy József Attila mennyire akart belehelyezkedni ebbe a szerepbe. Akkoriban ez egy elég zavaros esetnek számíthatott.

LP: A már említett betegségek, hogyan tükröződnek a szövegeiben, legyenek azok akár prózai, akár lírai alkotások? Ki tudna emelni olyan szöveget, amely pszichológiai/pszichiátriai szempontból jól mutatja betegségét, a belső küzdelmeket?

Gyömrői Edit (forrás: Wikipedia)

KM: Nagyon nehéz egyet kiemelni. A Nagyon fáj című verse többször előkerül ilyen szempontból. Ha a betegség eredőjét akarjuk tetten érni, akkor a Mamát mondanám a súlyos gyermekkori trauma és tárgyvesztés miatt, valamint az anyának a hiánya is traumatikus, legfőképpen, amikor Attilát Öcsödre viszik. Nevelőszülőkhöz kerül, ahol az anyja látogatja, de soha nem viszi el feltépve ezzel a sebeket. Még a Gyermekké tettélt emelném ki az eddig említett okok miatt, és a pszichoanalízissel és a Gyömrői Edittel való kapcsolat miatt is.

LP: Az interjú során többször előjött a Szabad-ötletek jegyzéke. Milyen indíttatásból íródik ez a szöveg?

KM: Nagy vita volt abból, hogy meg lehet-e jelentetni ezt a szöveget, mivel ez nem egy irodalmi mű. Ez a szöveg a pszichoanalízisben elkezdett szabad asszociációs folyamatnak a lejegyzése. Ez egy nagyon nyers, széteső elme megnyilvánulása, betegdokumentum, amit nyilvánosságra hoztak. Ez olyan, mintha valaki elmenne a pszichológushoz, és ott akár a beteg, akár a kezelőorvos jegyzeteit nyilvánosságra hoznák egyik napról a másikra. 

József Attila esetében árnyalja a szituációt az, hogy mennyire meghatározó és nagy szereplője a magyar irodalomnak, így ez egyfajta végső lezárást is adhat az ő életművének. A freudi szabad asszociáció lényege, hogy a páciensnek kontroll nélkül, azonnal le kell írnia vagy ki kell mondania, ami eszébe jut, aztán ami arról jut eszébe és így tovább. Lehet ez trágárság, gyermekkori emlék, testi érzet, egy betolakodó gondolat vagy bármi. Ez azért jó, mert ha verbálisan próbálunk hozzáférni, az ember felettes énje számos elhárító mechanizmust használ, vagyis nem teszi hozzáférhetővé az alapvetően nem tudatos traumát. Ilyenkor az analitikus célja az, hogy megkerülje az egyén felettes énjét. 

A felettes ént belső cenzornak is szokás nevezni, amely megmondja, hogy mit tehet ki az elme a kirakatba. Ezzel a módszerrel viszont felszínre kerülhetnek a tudattalan traumák vagy elfojtások. Itt jön egy kis csavar, ugyanis József Attila nem olyan páciens volt, aki semmit nem tudott a pszichoanalízisről, ő falta az ehhez kapcsolható irodalmakat, és próbált minél többet megtudni a kezelés folyamatáról. Ebben a szabad asszociációban meg is akart valamennyire felelni, hogy ő most leírja a legjobbat, a legnagyobbat, ez gyakorlatilag egy utolsó esély volt a gyógyulásra. Nem sikerült, így ez lehetett az előzménye a teljes mentális összeomlásnak.

LP: Most, hogy megismertük József Attila mentális problémáit, és hogy ezek, hogy tükröződnek a költészetében, beszéljünk a kezelési módszerekről. Mi az a pszichoanalízis pontosan?

KM: A pszichoanalízis egy pszichológiai elmélet az emberi személyiség struktúrájának a felépítéséről és a mentális zavarok egy kezelési módja. Az alapvetése, hogy a viselkedésünket, az érzéseinket, a gondolatainkat jelentős részben olyan tudattalan dolgok irányítják, amikhez nem férünk hozzá. Sigmund Freud nevéhez köthető, pontosabban Freud párizsi években szerzett tapasztalataiból indult ki, amikor a tanára hipnózissal kezelt hisztériás betegeket. 

Itt látta meg Freud, hogy vannak olyan fizikai tünetek, amelyeknek nincsenek konkrét fizikai okai, hanem lelki eredetűek. Észrevette, hogyha egy egyén beszél a betegsége kialakulásának körülményeiről, akkor enyhülnek azok a tünetek, ezt nevezi később beszédkúrának. A harmadik kezelési mód, pedig az előzőekben ismertetett szabad asszociáció. Úgy gondolta Freud, hogy a hipnózis nem minden esetben megfelelő kezelés, ezért dolgozza ki a szabad asszociáció módszerét. 

Ez a klasszikus 'a páciens fekszik a díványon, a kezelőorvos meg ott ül mellette' felállás. A negyedik módszer az álmokhoz, az álomfejtéshez kapcsolódik. Azt mondja Freud, hogy az álmok a tudattalanhoz vezető út, ahol a szimbolikus lelki vágyak öltenek testet. Ezek mentén osztja fel Freud három részre az emberi személyiséget: van az ösztönén, ami a születéstől fogva jelenlevő biológiai drive-ok által hajtott személyiségrész és a szükségletek, az azonnali kielégülés alapján működik. Ezt nevezi Freud ID-nek. Van az én, az EGO, ez a személyiség racionális része, ami megpróbálja közvetíteni az ösztönén és a külvilág lehetőségei közötti kapcsolatot, ezt a valóságelv irányítja. Van a felettes én, avagy a SZUPEREGO, ami az ember belső erkölcsi iránytűje. Ide tartozik a társadalmi és szülői szabályok gyűjteménye, a bűntudat. A szuperego az angyal, amelyik ül a vállunkon és megmondja, hogy mit szabad és mit nem. Ezekből a kezelésekből és elméletekből jön létre majd a pszichoanalízis, amit bizonyos formában a mai napig használnak, viszont ellentétben a huszadik század elejével, nem ez a legnépszerűbb kezelési mód.

kép forrása itt

LP: Mit tanulhat ma egy páciens, kezelőorvos vagy az olvasó József Attila önvizsgálatából és lelki küzdelmeiből, illetve abból, ahogyan a saját mentális problémáival bánik?

KM: Alapvetően sok mindent, emberként, páciensként, kezelőorvosként is. Egyet emelek ki, ami nagyon fontos: ki lehet mondani azt, ami nem jó, nem megfelelő, ami fáj. Mert ez az első lépés mindig, hogy kimondjuk mi a probléma. Az is fontos József Attilánál, hogy nem mindig elég az, hogy megértjük mi a probléma, ez nem mindig egyenesen arányos azzal, hogy meg is gyógyultam, feldolgoztam azt, ami történt. József Attila nem tudta meggyógyítani azt a sérült gyermeki ént, aki a problémáit okozta. 

Amit még tanulhatunk, hogy nemcsak a kezelőorvos, hanem a környezet is kell a gyógyuláshoz, kell az a megtartó közeg, ami biztosítja a jóllétet.

LP: Véleménye szerint, ha József Attilának nem lettek volna ezek a mentális problémái, akkor is ehhez hasonló életutat jár be?

KM: Azt gondolom, hogy biztosan nem. Az ő költői pályáján meghatározó szerepet kapnak a lelki sérülések, ezek nagyon markánsan jelennek meg. Nagyon szorosan kísérik végig az életutat és a költészetét. Azt nem mondom, hogy nem lett volna költő, de biztosan nem ezek a költemények születtek volna. A költészetben, a versekben éppen az a szép, hogy az az ember, akit ilyen élmények érnek, mihez kezd velük.

*

Az interjúsorozat harmadik részében Patrik Dr. Agárdi Péter irodalomtörténésszel beszélgetett József Attila utolsó éveiről és szerelmeiről, valamint a Balatonszárszón történtekről. 

A szerkesztési munkában nyújtott segítségért köszönet Mészárosné Szentirányi Zitának.