Babits 140: Néhány gondolat Babits verseiről

Idén ünnepeljük Babits Mihály, iskolánk névadója születésének 140. évfordulóját.Ebből az alkalomból hagyományosan a napokban kerül sor a Baranya Megyei Irodalmi Verseny döntőjére, az iskolaújság pedig egy három részből álló cikksorozattal készült a jeles alkalomra.
Az harmadik írásban Eilinger Orsolya Léna gondolatait olvashatjátok kedvenc verseiről.

***

kép forrása: Újpest Média
Babits élete során számos verset írt. Van köztük olyan, amelyik megríkat vagy elgondolkodtat minket, ám van, amelyik humoros szófordulataival mosolyt csal az arcunkra. Akárhonnan is közelítjük meg a témát, mindenképp arra fogunk jutni, hogy Babits költészete felettébb sokszínű és változatos.

Az első bemutatni kívánt versnek a Festett cél, puszta semmi című művet választottam.




Festett cél, puszta semmi

Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
mint a vidám dúshomlokú fiúk:
érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
s a nagy dicsőség álmai hiúk.

Érzem, hogy legjobb resten elpihenni
s nincsen tovább már törekedni út:
rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
nekünk csupán az élet csontja jut.

És mégis egyre futok, egyre vágyom
s valamit keresek még e világon,
mit nem fogok meglelni sohasem.

A régi vágyat, régi ifjuságot,
a régesrégen elhervadt virágot
s leszüretelt gyümölcsöt keresem.


Ez a vers azért fogott meg, mert szerintem Babits kitűnően érzékelteti a költészetére jellemző allegorikus képi világot. A vers fő tárgya az emberi életút, mely egyszerre foglalja magába azt az érzéki törekvést, álmodozást, amire a lélek vágyik, egyben lefesti a racionális, valós célok túlnyomó sokaságát.
Az ember hajlamos sokszor a valóságnak hátat fordítva cselekedni, a már elmúlt dolgokat ("leszüretelt gyümölcs") keresni.
Ez is az emberi mivoltunkat igazolja, akárcsak annak a belátása, hogy dicső álmaink, vágyaink hiúnak bizonyultak.
 
A második általam választott vers sokkal pozitívabb hangvételű.

Szerelmes vers

A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!

Ezt a verset Babits felesége Tanner Ilona, vagyis írói nevén Török Sophie inspirálta. A versben található költői képek igazán meggyönyörködtetik az embert. Az olvasók is megtapasztalhatják azt, hogy milyen intenzív érzelmeket válthat ki a múzsa a költőből.
A vers olvasásakor érezhetjük Babits áhítatát. Átérezhetjük, ahogy csodálta kedvese szépségét, báját. Miközben olvassuk a sorokat, szinte mi is magunk előtt látjuk a szeretett hölgyet.
Összességében ezt a szöveget igazán szépnek és érzékinek találtam, miközben a költő szerelmi verseiből válogattam.

Remélem az olvasók tetszését is elnyeri mindkét általam választott vers..


Források: 

Eilinger Orsolya Léna 10.F







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar írók és költők, akik mentális betegséggel küzdöttek

Ti küldtétek #42 - Napról napra

József Attila halála - az örök rejtély